mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/1090/html/nif-fejlesztik-a-del.html

NIF: fejlesztik a dél-balatoni vasúti közlekedést


balaton_vasutEredményesen lezárult a kiviteli közbeszerzési eljárás, nyáron megkezdődhetnek az előkészítési munkák a déli parti vasútvonal Lepsény - Szántód-Kőröshegy állomás közötti szakasz fejlesztéséhez - a NIF Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-nek csütörtökön. A fejlesztés keretében a vasúti pálya teljes egészében megújul, így 2015 nyarától a jelenlegi óránként 80 kilométeres, illetve jelentős hosszban óránként 60 kilométeres helyett újra óránként 100 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok - tette hozzá Loppert Dániel. Tájékoztatása szerint Siófok térségében, Szabadifürdő - Siófok - Zamárdi felső között, új, második vágányú szakaszok építésével biztosítják a zavartalan vasúti forgalmat. Balatonvilágoson, Siófokon és Zamárdiban összesen mintegy 4 kilométeren zajárnyékoló falat, illetve mintegy 17 kilométeren zaj- és rezgéscsillapító sínágyazatot telepítenek, így a Balaton-part zajterhelése jelentősen csökken - tette hozzá.
Kiemelte, hogy a gyalogos átjárók és útátjárók korszerűsítésével biztonságosabbá válnak a szintbeni átkelési lehetőségek. A forgalmas Siófokon a Vitorlás utcai új közúti aluljáró megépülésével a nyári forgalmi dugók mérséklődhetnek, a különszintű keresztezés tovább javítja a közlekedésbiztonságot.A kommunikációs vezető felhívta a figyelmet arra, hogy a Zamárdi városközpontjában lévő, a szántódi révhez vezető átjáró új helyen, a Honvéd utca vonalában épül meg, ezért új peront építenek. Balatonaliga, Szabadisóstó, Zamárdi felső állomásokon és Balatonvilágos, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó és felső megállóhelyeken a peronokat magasperonná alakítják át, így kényelmesebbé válik az utasok fel- és leszállása - mondta. Emlékeztetett arra, hogy a NIF Zrt. a Balaton Fejlesztési Tanáccsal együtt dolgozta ki a vasútvonal korszerűsítését. Az előkészítési munkák 2014 nyarán kezdődhetnek, a tervezett vágányzár 2014. szeptemberétől veheti kezdetét. Loppert Dániel elmondta: a projekt nettó 29,99 milliárd forintból, az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Programjának (KÖZOP) részeként valósul meg, a Kohéziós Alap (KA) társfinanszírozásával. Kedvező döntés és a forrás rendelkezésre állása esetén a program a Szántód-Kőröshegy - Balatonszentgyörgy közötti 53 kilométer hosszú szakasz átépítésével folytatódhat - mondta a kommunikációs vezető.

MTI

HÍRARCHÍVUM