mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/1096/html/168-milliardos-penzn.html

168 milliárdos pénznyelő a MÁV-Start


Nagyrészt az állami költségtérítésből és a szociálpolitikai menetdíj-támogatásból tartja fenn magát a hazai vasúti személyszállítás.

A MÁV-Start Zrt. 76,6 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta a tavalyi évet, amelyből azonban 18,3 milliárd forintot a kedvezményes jegyek utáni állami támogatás formájában kap meg. Ehhez jön még a 150 milliárdos állami költségtérítés, amely lehetővé tette, hogy a tavaly jelentkező 228,5 milliárdos működési költségeket fedezni tudják. A MÁV-Start tehát különböző jogcímeken 168 milliárd forint feletti összeget kapott az államtól.


Az árkiegészítés 18,3 milliárdos összegének közel harmadát, 5,6 milliárdot a nyugdíjasok, 5,9 milliárdot pedig a tanulók utazásának támogatására fordították. A maradék az 50 és a 90 százalékos kedvezményt biztosító jegyek között oszlik meg. 

Tavalyhoz képest ugyanakkor a bevétel 4 milliárd forinttal nőtt, míg az állami költségtérítés ugyanennyivel csökkent. A növekvő bevételek mögött elsősorban a gyorsvonati pótjegyváltási kötelezettség áll, amely május 15-i bevezetése óta 1,7 milliárd forintos extra bevételhez juttatta a vállalatot. 322 millióval több folyt be a belföldi bérletjegyekből, a Budapest Bérlet többlete 32 millió, a START Klub kártyáé pedig 73 millió. Ezek maguk után hozták a menetjegy-támogatások emelkedését is, és jobban teljesített a közszolgáltatáshoz nem köthető ágazat is főleg a németországi üzleti alapon közlekedő vonatoknak köszönhetően.

Visszaesés a belföldi menetjegy-értékesítésben mutatkozott 250 millió forint értékben, elsősorban a 2012 áprilisától hatályos kínálatszűkítés, illetve az előre nem tervezett vágányzárak, vonalfelújítások miatt.

A MÁV-Start 2013-ban 132,7 millió forintos nyereséggel zárt, amely a növekvő üzleti ráfordítások miatt lett alacsonyabb a tavalyi 2,1 milliárdos eredménynél. A növekmény elsősorban az olyan, anyag- és bérjellegű kiadások közé nem sorolható tételek következmény, mint pl. a káresemények. A vasúti rongálások, a 2010-ben Tatabányánál történt baleset, a tavalyi árvíz által okozott pályarongálás, illetve a 2008-as monorierdői katasztrófában megsérült kocsi baleseti értékének elszámolása a tavalyihoz képest 600 millióval több,1,4 milliárdos kiadást jelentett a cégnek.

A MÁV-Start kiadásainak nagy részét természetesen az anyagjellegű ráfordítások adják, amely 2013-ban elérte a 187 milliárd forintot. Ebben a hálózat-hozzáférési díj, a vontatási költségek és a karbantartás jelentették a legnagyobb tételeket.

Ehhez társult a 28,8 milliárdos személyi ráfordítás. A cégnél tavaly 6880 fő dolgozott, 54 százalékuk fizikai, 46 százalékuk pedig szellemi munkakörben. Előbbiek 202 268 forint átlagbért kaptak, amely 8 ezer forinttal haladja meg a 2012-es értéket. A szellemi foglalkozásúak átlagkeresete 234 418 forintot tett ki, kicsivel több mint 3000 forinttal magasabbat, mint egy évvel korábban.

Az értékcsökkenés 6,7 milliárd forintot, az egyéb kiadások pedig 5,5 milliárdot tettek ki tavaly.

A vontatásért felelős MÁV-Trakció Zrt. a tavalyi évet 2 milliárdos nyereséggel zárta, amely fél milliárddal kevesebb az azt megelőző évi eredménynél. Nyereséges volt a MÁV-Gépészet Zrt. is, amely a 2012-es 322 milliós pozitív mérleg után, tavaly 1,28 milliárdot termelt. A MÁV csoport nyeresége 399 millió forint volt, szemben a tavalyi 6,5 milliárdos veszteséggel.


forrás: www.mfor.hu

HÍRARCHÍVUM