mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/1254/html/tobb-ezer-embert-rug.html

Több ezer embert rúghatnak ki


Több ezer munkahely van veszélyben Záhonyban és környékén. A Dunaferr szállításainak visszaterelése rengeteget segítene, de a kabinet csak lassan mozdul. 

A forgalom visszaesése válsághelyzetet eredményezett Záhonyban. Az átrakókapacitás állami tulajdonban maradt részét működtető Záhony-Port Zrt. tulajdonosa, a MÁV azt írta lapunknak, hogy a forgalom az idei első fél évben 34 százalékkal csökkent. Az elbocsátások elkerülése érdekében a cég június 1-jétől csökkentett munkaidőt vezetett be.

Ezen túlmenően a MÁV-csoport leányvállalatai karbantartási, valamint informatikai tesztelői, adatrögzítési, alkalmazásüzemeltetői munkákkal látják el a Záhony-Portot (az utóbbi társaság mintegy 400 fős létszámának negyede fehérgalléros dolgozó). Közel sem csak az ő munkahelyük kerül azonban veszélybe, ha nem sikerül valahogy visszatornászni a forgalmat a tavalyi szint közelébe. Szakmai becslések szerint ebben az esetben - a továbbgyűrűző hatások miatt - akár háromezer ember is elveszítheti az állását. Záhony-Dunaújváros A helyzet kulcsát a Dunaferr jelenti, amely forgalmainak jelentős része az utóbbi időszakban - különböző okokból - elkerülte Záhonyt. Kovács Imre, a közel 70 százalékos piaci részesedésű tehervasúti vállalat, a Rail Cargo Hungaria Zrt. vezetője régóta szorgalmazza, hogy az állam kössön stratégiai megállapodást a Dunaferr-rel. Ebbe azt is bele lehet venni, hogy a vállalat, amennyire csak lehetséges, Záhonyon keresztül bonyolítsa a forgalmát, ennek érdekében pedig onnan Dunaújvárosig kapjon kedvezményt a fuvarozók a pályavasúti díjból. A Dunaferr tájékoztatása szerint a kabinet továbbra sem kereste meg ebben a kérdéskörben, pedig a vállalat nyitott a megbeszélésekre. A társaság nevét lapunknak küldött válaszában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sem említette, amely arról írt, hogy a tárca megkezdte egy átfogó stratégia kidolgozását a vasúti forgalom növelése érdekében. A tervezett intézkedések között a helyi pályahasználati díjak felülvizsgálata is szerepel.

HÍRARCHÍVUM