mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/1303/html/nemzetkozi-strategia.html

Nemzetközi stratégia


Nemzetközi vasúti árufuvarozási stratégia

Az UIC és CER nemzetközi vasúti ernyőszervezetek egy új európai vasúti árufuvarozási stratégia kidolgozását kezdték meg annak érdekében, hogy az európai szabályozások és a támogatási, valamint fejlesztési politikák ténylegesen és hatékonyan segítsék elő a vasúti árufuvarozás versenyképességének javulását.

A stratégia készítéséhez négy klaszterben összesen 17 projekt került beazonosításra, ebből nyolcnak a munkacsoportjában vesz részt a HUNGRAIL, közülük a szűk infrastrukturális keresztmetszetekkel foglalkozónak vezetésére is lehetőséget kapott az egyesület. A stratégia kidolgozásában a legnagyobb európai vasútvállalatok képviselői mellett egyedüli kelet-közép-európai szervezetként vesz részt a HUNGRAIL. Az egyesület a vezetői (CEO szintű) testületbe is küldhetett delegáltat Mosóczi László elnök személyében, amely feladat igen testhezálló számára, hiszen a vasúti korridorok működtetése és fejlesztése területén egyedülálló tapasztalatokkal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik. A HUNGRAIL 2015 nyarán nyerte el az infrastrukturális szűk keresztmetszetek témájú bizottság vezetését, ahol olyan társaságok képviselőivel dolgozhat együtt, mind a DB Schenker Rail, a Rail Cargo Austria vagy a Fret SNCF. A stratégia nem titkolt célja, hogy érdemben befolyásolja az európai uniós szabályozási és támogatási irányokat a vasúti árufuvarozás versenyképességének növelése érdekében. A HUNGRAIL nem csupán a korridorokra fókuszáló infrastruktúra munkacsoportot vezeti, de a legtöbb bizottság munkájában részt vesz, s így megteremti a lehetőségét annak, hogy a régiónkra, illetve a hazánkra jellemző sajátosságok is megjelenjenek a végleges javaslatokban. A HUNGRAIL már ősszel elindította az infrastrukturális szűk keresztmetszetek témájú bizottságot és egyúttal koordinálta a munkacsoport munkáját, webkonferenciát szervezett, ellátta az adminisztrációs feladatokat, valamint prezentációkat és "lobbi üzeneteket" készített. A tervek szerint 2016 tavaszára a projekt részeként elkészül a vasúti árufuvarozási korridorok (RFC-k) teljes körű és kategorizált szűk keresztmetszeti listája, valamint ez alapján az EU döntéshozói számára egy lobbi anyag is annak érdekében, hogy a vasúti áruszállító vállalatok gyorsabban és hatékonyabban tudjanak közlekedni Európában, s így lehetőség legyen a vasúti modalitás részarányának érdemi növekedésére.

magyarkozlekedes

HÍRARCHÍVUM