mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/1332/html/erosit-a-mav-start.html

Erősít a MÁV-Start


Nemzetközi parkját erősíti a MÁV-Startic

Még az idén megkezdi a MÁV-Start Zrt. a szolnoki telephelyén annak a húsz intercity (IC+) kocsinak a gyártását, amelyeket a tervek szerint a nemzetközi személyszállító forgalomban közlekedtetnek. Mint azt a vasúttársaság lapunk érdeklődésére közölte, saját pénzt különítettek el erre a célra. A járművek tervezett átadása 2017 második felében kezdődik, és 2018- ban fejeződik be. Értesüléseink szerint a projekt költségvetése hatmilliárd forint. Ismert, a járművet a MÁV-Start fejlesztette ki európai uniós támogatás igénybevételével, a két eddigi prototípus szintén Szolnokon épült. A tervezés, építés, illetve az engedélyezési eljárások lebonyolítása három évet vett igénybe, viszont ez a járműtípus már rendelkezik a legújabb európai szabványok szerinti minősítéssel, ami azt jelenti, hogy a hazai mellett Európa bármely normál nyomtávú vonalán közlekedhet.

A MÁV-Start a nemzetközi mellett a belföldi forgalomban is közlekedtetné az IC+ járműveket, erre a célra ötven kocsit vásárolnának. A sorozatgyártás viszont csak abban az esetben kezdődhet meg, ha az anyagi háttér is biztosított. Erről jelenleg egyeztetések zajlanak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a vasúttársaság között. Ezeknek a vagonoknak a forgóváza kétszáz helyett 160 kilométeres óránkénti sebességre lenne alkalmas.

A vasúttársaság az új járművek mellett negyvenhét olyan kocsi felújítását és átalakítását kezdte meg, amelyek szintén nemzetközi forgalomban közlekednek.

Magyar Hírlap

HÍRARCHÍVUM