mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/1797/html/a-bermegallapodasban.html

A bérmegállapodásban mindhárom fél elment a falig

Írta: ,

A kormány számára a bérmegállapodásnak az az értelme, hogy "azt mondhatjuk, nemcsak van munkahelyünk, hanem megéri dolgozni" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 2017–2018-as bérmegállapodás aláírásakor a Nemzetgazdasági Minisztériumban.

Orbán Viktor szerint a béremelés lehetőségét nem egy nemzetközi konjunktúra tette lehetővé, "nem az IMF adta", és nem a jó szerencsének köszönhetjük.
Ezért a béremelési lehetőségért az elmúlt években millió és millió magyar ember dolgozott meg, emögött teljesítmény van

– mondta, megjegyezve, hogy a bérmegállapodás "nem egy látomásra épülő megállapodás", hanem a mögöttünk hagyott években elvégzett kemény munkára épülő megállapodás, "amiért megdolgoztunk".

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az elmúlt 26 évben többször is nekifutottak már valami hasonlóhoz, de nem jutottak el átfogó megállapodásig, ami most sikerült. Gratulált azoknak, akik a tárgyalásokban részt vettek és elismerését fejezte ki azoknak, akik vállalták a megállapodás aláírását.

Elmondta, ahhoz, hogy most a bérekről lehessen beszélni, szükség volt munkahelyekre, ahhoz pedig működő gazdaságra.

Hat évvel ezelőtt nem a bérekről kezdtünk beszélni, hanem arról, hogyan mentsük meg a gazdaságot a pénzügyi összeomlástól. Hozzátette: akkor azon dolgoztak, hogy megteremtsék az előfeltételeit annak, hogy munkahelyekről lehessen beszélni, mert ez kellett ahhoz, hogy most a bérekről lehessen.

A béremelés nem jószándék kérdése",ahhoz szükség van versenyképes gazdaságra és cégekre, mert csak a versenyképes cégek tudnak béreket fizetni és béreket emelni. Orbán Viktor azt mondta: személyesen is büszke a nagyarányú béremelésre, amelynek előfeltétele, hogy versenyképesek legyenek a vállalatok. Mint mondta, munkát adni az embereknek az állam nem tud, ezt a szocializmusban megpróbálták és összeomlás lett a vége, vagyis munkahelyet a cégek vezetői, tulajdonosai tudnak biztosítani.

A miniszterelnök emlékeztettt rá: arra építették gazdaságpolitikájukat, hogyha munka van, akkor minden van".

HÍRARCHÍVUM