mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/1993/html/attol-feltem-a-legjo.html

Attól féltem a legjobban, hogy mi van, ha még él.

Írta: ,

Egy százhatvannal száguldó vonatot hat-nyolcszáz méteren belül esélytelen megállítani, mondják az általunk megkérdezett mozdonyvezetők. Ilyenkor már nem tehetnek mást, mint hangosan dudálnak, nyomják a vészféket, ami persze már nem sokat segít, és közben bíznak a csodában. Legrosszabb esetben pedig tehetetlenül végignézik az ütközést, majd a szétszaggatott testrészeket, amelyek egy elgázolt emberből maradtak. Hogyan lehet megbirkózni egy ilyen hatalmas traumával?

Ha nem látod a saját szemeddel, akkor nem tudod elképzelni azt a tehetetlenséget, amit ilyenkor érzel. Elkezdesz fékezni és nyomni a dudát, de tudod, hogy teljesen reménytelen, mert hat-nyolcszáz méter múlva fog csak megállni a vonat. Semmi mást nem tudsz csinálni, végig kell nézned, ahogy elütöd az előtted lévő embert

– meséli a most már nyugdíjas Zsigmond, aki harmincöt évig vezetett mozdonyt.

Ezalatt összesen három gázolása volt, ebből két esetben öngyilkos ugrott a vonata elé, egyszer pedig baleset történt. A kétféle esetet egészen másképpen élte meg:

Egy öngyilkost is sajnálsz, de tudod, hogy ő meg akart halni. Legfeljebb az bosszantó, hogy pont a te vonatodat választotta.

Zerkovitz Dávid, a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft. vezető pszichológusa szerint a mozdonyvezetők nem véletlenül tesznek ilyen világos különbséget az öngyilkossági esetek és a véletlen balesetek között:

Ha szabad ilyet mondani, az emberi figyelmetlenségől, elővigyázatlanságból megtörtént balesetek érzelmileg sokszor jobban megviselik a mozdonyvezetőket. Azok után mindig ott marad bennük a »nem kellett volna megtörténnie, élhetett volna még, ha jobban« figyel zavaró érzése. 

Zsigmond első gázolása is egy öngyilkossági eset volt. Úgy emlékszik vissza, hogy nem okozott neki nagy lelki megrázkódtatást, utána még gond nélkül levezette a hátralévő utat.

A férfi egy Tatabánya körüli kistelepülés vasútállomásán lépett le a peronról. Őt a mozdonyfülkéből először észre sem vette, annyira az utolsó percben cselekedett. Az állomásfőnök integetéséből látta csak, hogy valami baj van, és amikor kiszállt a vezetőfülkéből, az első kocsi és a mozdony között meglátta a kettévágott testet.

Könnyebb volt, hogy nem láttam az arcát és nem tudtam a nevét. Mindig attól a lehetőségtől féltem a legjobban, hogy mi van, ha valaki mégsem hal meg, és el kell látnom egy vérző, fájdalomtól ordító embert.

A NEFMI Közlekedésbiztonsági Szervezetének adatai szerint tavaly 167 ember halt meg itthon vonatgázolásban. Ezek között öngyilkossági esetek és véletlen balesetek is vannak. De a halálos áldozatok száma valószínűleg ennél jóval több, mert ebben a számban még nincsenek benne a baleset után kórházban meghalt súlyos sérültek.

Zsigmond egyébként egészen szerencsés mozdonyvezetőnek számít három gázolással. Van olyan aktív kollégája, aki már tizenhétszer gázolt embert, igaz, ez vasúti berkeken belül is kiugró számnak számít. De átlagokkal számolni itt nem érdemes, csakis a szerencsén múlik, hogy kinek hány gázolást kell átélnie. Mint ahogy egyénileg változó az is, hogy ki hogyan dolgoz fel egy ilyen balesetet.

Amikor Zsigmond fiatal mozdonyvezető volt, a Magyar Államvasutak még nem adott segítséget a lelki trauma feldolgozásához, most azonban már szigorú protokollja van a MÁV-nál egy gázolásos helyzet kezelésének. Kérdésünkre a MÁV sajtószóvivője elmondta, hogy a baleset után a helyszíni balesetvizsgálóknak azonnal meg kell kérdezniük a mozdonyvezetőtől, kér-e váltást vagy tovább tudja vinni a vonatot.

Orvosi, pszichológusi segítséget napokkal a baleset után is kérhet egy mozdonyvezető, ha úgy érzi, nem tudja feldolgozni a történteket. Jogosult még három nap fizetett rehabilitációs szabadságra és a visszatérés utáni első néhány útra mentori kíséretet is igénybe vehet. A mentorok tapasztaltabb, hasonló élményeket átélt mozdonyvezetők, akik kifejezetten a trauma feldolgozásában segítenek. (A mozdonyvezetőknek három évente ettől függetlenül is kötelező az orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálat.)

A vonatvezetéssel együtt jár a gázolás is, ezt mindenkinek elmondják, amikor vezetni tanul – mondja Zsigmond.

De az már csak az első baleset megtörténte után derül ki, hogy kit mennyire visel meg egy gázolás és a szétszakadt emberi test látványa.

Bár a MÁV egyetlen mozdonyvezetőt sem kötelez rá, Zerkovitz Dávid pszichológus minden gázolásos balesetet átélt mozdonyvezetőnek ajánlja a konzultációt. Mint mondja, kiszámíthatatlan, hogy ki hogyan reagál a történtekre. Sokszor csak napokkal, hetekkel a baleset után jelentkeznek a lelki, esetleg fizikai tünetek. A vasútegészségügynél dolgozó pszichológus és pszichiáter szakemberekből álló munkacsoport tanácsára vezette be a MÁV azt a protokollt, hogy az embert gázoló mozdonyvezetők és a balesetet szemtanúként látó vasúti munkatársak negyvennyolc órán belül soron kívül fordulhassanak az adott terület vasútegészségügyi pszichiáteréhez vagy pszichológusához, munkapszichológusához.

„Általában egyetlen alkalom is elég a történtek átbeszélésére. A vasúti dolgozók tizenhárom százaléka szorul csak rá valamilyen, a vasútnál átélt trauma miatt hosszabb terápiára, esetleg gyógyszeres kezelésre. De különösen a pályakezdő, kevésbé tapasztalt és a munkájukat még idealisztikusabban látó fiatal mozdonyvezetők esetében én a teljes feldolgozáshoz nagyon ajánlom ezt az egy konzultációt"  – magyarázza a pszichológus.

Zerkovitz Dávid egy-két olyan esetet ismer csak, amikor egy vonatvezető súlyos lelki trauma miatt hagyta ott a vasutat, a mozdonyvezetők többsége pár nappal a gázolás után újra munkába áll. Ha ugyanazon a vonalon kell közlekedniük, amelyen a baleset történt, akkor az érintett szakaszon a pszichológus szerint előfordulhatnak flashback-szerű emlékbetörések, enyhe stressz tünetek, például szorongás vagy szapora pulzusszám. Az is megeshet, hogy a vezető ösztönösen lassít a baleset helyszíne előtt. Mindezek teljesen természetes emberi reakciók a pszichológus megítélése szerint és nem veszélyeztetik a mozdonyvezető munkáját.

"A legtöbben egy életen át emlékeznek rá, hogy pontosan melyik oszlopnál gázoltak" – mondja a pszichológus.

Zsigmondot a második esete rázta meg igazán, amikor egy tizenhét éves fiút ütött el. Mint utóbb kiderült, a fiú pár nappal korábban a születésnapjára kapta a motort, amellyel úgy hajtott rá a vasúti átjáróra, hogy előtte nem nézett körül. Az utolsó pillanatban mégis meggondolta magát, és fékezni próbált, de megcsúszott a motorral és a vonat alá zuhant.

Amikor végre leszálltam a vonatról le kellett ülnöm egy kicsit a lépcsőre. A fiú darabokban volt, a hátizsákjából pedig szanaszét szóródtak a holmijai. Ugyanazt a könyvet olvasta, mint én az indulás előtt, talán ez rázott meg a legjobban."

Azt mondja, hogy sokkal könnyebb lett volna feldolgoznia a traumát, ha egy munkatársa nem mondja meg neki a fiú nevét, és hogy ismeri a családját. Az ütközés előtti utolsó percek néma moziként még évekig visszatértek Zsigmond álmában.

Egy másik vasúti forrásunk korábban öngyilkost és teherautót is ütött már el. Utóbbi esetben baleset történt, a kamion nem vette figyelembe a piros jelzést, és a vonat előtt áthajtott a vasúti átjárón.

„Azt szokták mondani a kollégáim, hogy ez legrosszabb esetben is csak egyszer fordul elő egy mozdonyvezetővel, mert a kamionos ütközésbe általában mindenki belehal."

Ő csodával határos módon, súlyos törésekkel ugyan, de túlélte a balesetet. „Volt egy öngyilkos esetem korábban, de azonkívül, hogy sok bosszantó papírmunkával és kihallgatással járt, lelkileg egyáltalán nem viselt meg. A teherautós ütközésnél viszont hajszálon múlt az életem, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek a céges pszichológushoz. Leginkább azért, mert pár héttel később én úgy éreztem, hogy fel fogom tudni dolgozni, de azt gondoltam nekem is jobb, ha szakvéleményt kapok erről. Nehogy egy feldolgozatlan trauma miatt hibázzak később. A pszichológus is támogatta a visszatérésemet, de tudtam, ha valamilyen testi vagy lelki tünetet tapasztalok magamon az első útjaimon, akkor ki kell szállnom."

Vasúti forrásunknak egyébként az segített a legtöbbet, hogy az idősebb és tapasztaltabb kollégákkal átbeszélte a történteket.

A vasúton van egy mondás: kétféle mozdonyvezető van, aki már gázolt és aki gázolni fog

 – mondja, de azért ő is osztja azt a véleményt, hogy a mozdonyvezetők többsége másképpen dolgoz fel egy öngyilkos esetet, mint egy balesetet.

Volt egy kollégám, akinek már öt ember a vonata elé ugrott, de mégis folytatni tudta. Aztán egyszer egy idős néni megcsúszott a peronon, és beesett az egyik kocsi és a peron közé. Ott azt mondta, hogy köszöni, neki ennyi volt, azt az esetet már nem tudta feldolgozni.

A német állami vasúti társaságnál, a Deutche Bahnnál Personenschadenként, azaz személyi kárként rögzítik a gázolásos baleseteket. A kifejezés arra utal, hogy egy vonatbalesetnek nem csak a halálra gázolt az áldozata, hanem a mozdonyvezető is, aki egy életen át magával hurcolhatja a traumát.

Forrás: AFP/Timothy A. Clary
Az ötvennégy éves Peter Gutwasser például azok közé a vezetők közé tartozik, akik nagyon nehezen tudják feldolgozni a gázolás traumáját. A német férfi húsz évig vezetett elővárosi vonatokat Berlin környékén. Legsúlyosabb esete az volt, amikor egy három és egy hatéves kisfiút gázolt el, akik a síneken játszottak. Ráadásul nem haltak meg azonnal, és amíg a mentők kiértek, a vezetőnek végig kellett néznie a gyerekek haláltusáját. Az elsősegély dobozzal akkor már semmire nem ment.

"Húsz évvel később még mindig hallom a csattanást, ahogy a szerelvényem elüti a három éves kisfiút és magam előtt látom azt a rengeteg kiömlő vért."  – mesélte a Vice-nak adott interjújában az egykori járművezető.

Bár sosem tudta meg az igazi nevüket, Gutwasser elnevezte magának a fiúkat. Azt mondja, így könnyebb kontrollálnia az érzéseit, amikor megjelennek a lelki szemei előtt. Nincsenek kétségei, hogy ez a trauma élete végéig elkíséri. Ez az eset egyben Gutwasser járművezetői pályája végét is jelentette. Otthagyta a vonatvezetést, kiképezte magát mentálhigiénés szakembernek, és jelenleg terapeutaként dolgozik.

Mozdonyvezetők számára alapított egy önsegítő csoportot, ahol az övéhez hasonló gázolásos balesetek traumáját igyekeznek együtt feldolgozni balesetet átélt járművezetőkkel.

 (Címlapi kép: Origo)

HÍRARCHÍVUM