mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2120/html/mint-minden-a-belgra.html

Mint minden, a Belgrád-Budapest vasútvonal is csak drágul,és drágul

Írta: ,

Az Országgyűlés csütörtöki ülésnapján fogadták el az uniós kérések alapján módosított Budapest-Belgrád vasútvonal-felújítás beszerzési pályázatát.

Eszerint az ajánlatokat a MÁV Zrt. kéri, a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. feladata pedig a lebonyolítás lesz. A Világgazdaság szerint Pafféri Zoltán, a közös vállalat vezérigazgatója a Hungrail szerdai konferenciáján kínai hitelfelvételről beszélt, valamint arról is, hogy a vasútnak a soroksári Duna-partról Kelenföldig való bevezetésére adott további 80 milliárd forint miatt áfával és a hitelkamattal a teljes beruházás 750 milliárdra nőhet. A hírek még korábban 550 milliárdról szóltak.

A Figyelő még azelőtt, hogy a Fidesz felvásárolta volna lapot, kiszámoltatta, hogy a várt forgalom mellett 2400 év lenne a beruházás megtérülési ideje. Emiatt a Világgazdaság szerint a vezérigazgató a makrogazdasági szintű megtérülés, a másodlagos gazdasági hatás fontosságát emelte ki. Ilyen, ha a beruházás révén nő az áru- és személyszállítás, vagy ha logisztikai szereplők, összeszerelők létesülnek a vonal mentén – írják.

A vasútvonal célja egyébként az, hogy a kínai konténerhajók árujának egy része vasúton jusson el Európa szívébe. Ehhez a Pireusztól Belgrádon át Budapestig vezető pályának alkalmasnak kell lennie a 740 méteres vonatok közlekedtetésére, és az óránként 160 kilométeres sebesség garantálására.

HÍRARCHÍVUM