mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2161/html/a-pireuszi-kikotobol.html

A pireuszi kikötőből áramlik a rengeteg kínai áru hazánkba

Írta: ,

Ebben az évben 6,2 milliárd konténert rak ki a kínai állami Cosco Shipping Lines, a világ negyedik legnagyobb konténeres szállítmányozási cége a tulajdonában álló Pireusz kikötőjében.

A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítése hozzájárulhat, hogy ennek a hatalmas mennyiségű árunak minél nagyobb része vasúton folytassa útját, és idehaza rakják közútra vagy hajóra, miután vámkezelték - mondta a Magyar Idők kérdésére Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatóságának elnöke. Ha elkészül, a Pireusz-Budapest korridoron kizárólag az RCH továbbít majd Cosco-vonatokat.

A forgalom már jelenleg is számottevő: az idei év első két hónapjában több mint hetvenezer tonna árut szállítottak, amelynek egy része már nemcsak tranzitban érintette Magyarországot, hanem a szintén Rail Cargo Group tulajdonban lévő budapesti BILK terminál volt a célállomása. A Cosco szeretné a terminált fordítókorongként használni, és emiatt tervei között szerepel céges részesedés megvásárlása is a központot üzemeltető részvénytársaságban - mondta Kovács Imre.

A Cosco, amely Kína legnagyobb, s a világ negyedik legnagyobb tengeri fuvarozó társasága, jelenleg heti három vonatot indít Pireuszból Magyarország, és hazánkon keresztül Közép-Európa felé. Ezt a mennyiséget szeretnék az RCH segítségével dinamikusan növelni, júliusra már heti tíz vonatot terveznek.

Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, Magyarország központi földrajzi fekvése és fejlett infrastruktúrája révén az Európai Unióba irányuló kínai áruexport logisztikai elosztó bázisa lehet.

HÍRARCHÍVUM