mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2174/html/a-konstruktiv-parbes.html

A konstruktív párbeszéd jegyében

Írta: ,

Dávid Ilona, a HUNGRAIL elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója

A HUNGRAIL Vasútakadémia az első önálló szervezésű konferenciáját május 3-ára a közös gondolkodás és fellépés jegyében hívta össze. "Egyre világosabb ugyanis, hogy a megszaporodott, nagy szakmai felkészültséget és összetett látásmódot igénylő feladatok teljesítésére, az újabb kihívásokra való gyors reagálásokra csak együtt vagyunk képesek" - mondta Dávid Ilona, a HUNGRAIL elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntőbeszédében, amelyből részleteket közlünk.

"Nekünk, vasutasoknak, függetlenül attól, hogy az állami vagy a magánszektorban, a személy- vagy az áruszállításban, munkaadóként vagy munkavállalóként tevékenykedünk, közös választ kell adnunk számos kérdésre. Az előttünk álló egyik legnagyobb kihívás a meglévő képzett munkaerő megtartása, valamint az üres álláshelyeink betöltése. Már most 500-nál is több állás betöltetlen a szektorban, miközben 2020-ig további 2000 szakember pótlására lesz szükség a kiemelt munkakörökben. Meg kell tehát állítanunk az elvándorlást! E célt csak akkor érhetjük el, ha újra vonzóvá tesszük a vasutas szakmát, mind a meglévő, mind a leendő szakemberek számára. Meg kell mutatnunk, hogy a mai vasút már egyre inkább megfelel a modern kor elvárásainak, de megtartotta hagyományos értékeit is: kiszámítható, stabil, mégis izgalmas, kihívásokban gazdag életpályát és immáron versenyképes bért is kínál.

A vasúti alágazat versenyképességének javításához, a szolgáltatási színvonal emeléséhez a magasan képzett szakembergárda mellett még számos terület összehangolt fejlesztésére van szükség. A vasúti árufuvarozás területén is van még bőven tennivalónk. Itt is nagyobb rugalmasságra van szükség, alkalmazkodni kell a megváltozott igényekhez, különben hiába hangsúlyozzuk akár a környezettudatosságot, akár a költséghatékonyságot, nem válunk valós alternatívává. Ehhez természetesen elengedhetetlen az Európai Unió és a tagországok támogatása is.

Sokszor emlegetjük, hogy a repülés után a vasút a legbiztonságosabb. Ilyenkor az is jusson eszünkbe, hogy a kötöttpályás közlekedés biztonságáért mi felelünk. Saját jól felfogott érdekünk, hogy a feladatokat meghatározó szabályozás minden érintett számára egyértelmű és teljesíthető legyen, ugyanakkor ne járjon aránytalan terhekkel. Bízom benne, hogy mára elkészült az az egységes szakmai javaslatcsomag, amely az új karbantartói rendelet véglegesítéséhez is segítséget fog nyújtani.

Ha Önök is azt érzik, hogy valóban közös választ kell adnunk a felsorolt kérdésekre annak érdekében, hogy enyhítsük a munkaerőhiányt, biztosítsuk az utánpótlás-nevelést és a szakmai továbbképzést, növeljük a vasúti közlekedés biztonságát, és mindezek segítségével fokozzuk az alágazat versenyképességét, akkor egy nyelvet beszélünk."

"AZ EMBEREKÉRT. A VASÚTÉRT. A HOLNAPÉRT."

Ezzel a mottóval a vasúti alágazat versenyképességének növelése és a magas színvonalú szakemberképzés támogatása érdekében a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület létrehozta a Vasútakadémiát. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok számára is vonzóvá tegye a vasutas szakmát, tovább- és átképzésekkel segítse a munkatársak szakmai fejlődését, mérsékelje a szakemberhiányt és az elvándorlást. A HUNGRAIL Vasútakadémia a problémák megoldása és a célok elérése érdekében számos területen kínál együttműködési lehetőséget a vasúti alágazatban tevékenykedő szereplőknek. A saját szervezésű konferenciák, szemináriumok és tréningek a szakmai fejlődésben nyújtanak segítséget. A tanfolyamok tanúsított képzési helyek közreműködésével, akkreditált oktatókkal, jóváhagyott képzési programok szerint zajlanak. A tanulmányutak és kiállítások a hazai és nemzetközi kapcsolatok bővítésére, az európai uniós jogszabályi környezet, a közlekedési stratégiák megismerésére adnak lehetőséget. Az akadémia a pályaválasztás előtt álló generációnak közösségi programokon mutatja meg a vasútüzem szépségét, a technikai, informatikai fejlesztések következtében megújult munkakörnyezetet. A gyakornoki program keretében ingyenes részvételi lehetőséget biztosít főiskolai és egyetemi hallgatóknak a saját rendezvényeken

HÍRARCHÍVUM