mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2201/html/12-milliardert-terve.html

1,2 milliárdért tervezik meg a sínek elrakását a nem létező olimpiai falu útjából

Írta: ,

A MÁV megkötötte a szerződést, indul a tervezés. Újabb megkérdőjelezhető értelmű, de drága beruházás első kapavágásához érkeztünk el - írja az Mfor.hu

A Magyar Államvasutak Zrt. az uniós beszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint megkötötte a szerződést, így megindulhat a Budapest-Ferencváros-Kelebia vasútvonal áthelyezésének megtervezése. Ez az a munka, amit az olimpiai pályázat miatt gondoltak ki, és az olimpia leszavazása után sem hajlandóak elengedni. A dokumentumban is még mindig úgy fogalmaznak, hogy a tervezésnek "Budapest hosszú távú városfejlesztési-, valamint az Olimpiai Pályázat fejlesztési terveivel" kell összhangban lennie. Az elképzelések szerint a Duna-parton állt volna az olimpiai falu, és azért kellett volna beljebb rakni a Határ út és a Lágymányosi híd között a Soroksári út mentén haladó vasútvonalat, hogy ezt kikerülje. Aztán a pályázattól való visszalépés után a kormány azt találta ki, hogy akkor olimpiai falu helyett legyen itt egy diákváros, és legyen továbbra is napirendi pont a sínáthelyezés. A projektet a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésébe illesztették bele, amitmeg is dob majd 80 milliárd forinttal. A sínátpakolás megtervezése nem lesz olcsó, a június 13-án megkötött szerződés szerint közel 1,2 milliárd forintot ér majd. A munkára egyetlen csapat pályázott, a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt., az Infraplan Vasút- és Úttervező Zrt. és az Utiber Közúti Beruházó Kft., nekik pontosan 1,19 milliárd forintért kell összehoziuk egy döntés előkészítő tanulmányt, egy megvalósíthatósági tanulmányt, egy környezetvédelmi engedélyezési tervdokumentációt, és meg kell szerezniük a környezetvédelmi engedélyt, egy komplex engedélyezési tervdokumentációt, és meg kell szerezniük a létesítési- és építési engedélyeket.

HÍRARCHÍVUM