mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2226/html/megujult-a-vasutallo.html

Megújult a vasútállomás és a buszpályaudvar Balatonfüreden

Írta: ,

A Közép-Dunántúli Operatív Program (KDOP) keretében végrehajtott beruházás mintegy 1,1 milliárd forintba került. A fejlesztés jelentős részben a MÁV saját költségvetéséből, európai uniós támogatásból, továbbá az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ forrásából valósult meg ‒ tudatta közleményében a Magyar Államvasutak Zrt.

Az átadóünnepségen Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Papp László, az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója és Kazai Katalin, a MÁV-START Zrt. értékesítési igazgatója tájékoztatta az érdeklődőket és a sajtó képviselőit a felújításokról.

A közlemény szerint 110 évvel ezelőtt kezdődött a pályaépítés, a forgalomnak 1909. július 1-jén adták át a Börgönd–Tapolca vasútvonalat, amelynek – személyszállítási szempontból – a balatonfüredi az egyik legjelentősebb vasútállomása. 1930-ban az épületet kibővítették, de a növekvő balatoni turizmus miatt 1973-ban egy nagyobb állomást is építettek.

Mint írják, a több mint negyvenéves épületnek a rekonstrukcióját a MÁV 2013-ban kezdte el. A műszaki szempontból indokolt szerkezeti és épületgépészeti munkákat a vasúti szolgáltatások modern technikai követelményei szerint, az európai állomásfejlesztési trendeknek megfelelően hajtották végre. Megújult az épület homlokzata, korszerűbbé váltak az utasokat kiszolgáló és a vasúti infrastruktúra működéséhez szükséges irodák, technikai helyiségek, valamint az információs rendszer is. Felújították az álmennyezeteket, a burkolatokat, az üvegfalakat, a világítást, az aluljárót és a peronokat is; új padokat és szemeteseket helyeztek ki. Akadálymentessé tették az utastereket, a mosdókat, az aluljáró és a peronok között pedig három karfaliftet szereltek be, továbbá vakvezető sávokat alakítottak ki a peronra vezető lépcsők tetejéig. Az utasok az állomás területén – a kiépített wifihálózatnak köszönhetően – ingyenesen internetezhetnek, biztonságukról videokamerás térfigyelő rendszer gondoskodik.

A vasútállomás Balatonfüred frekventált részén, közvetlenül a szintén felújított buszállomás mellett található, amely a helyközi és a helyi autóbuszok csatlakozását biztosítja a MÁV járataihoz. A két állomás megújulásának köszönhetően egy korszerű, intermodális jellegű csomópont jött létre ‒ közölték.

A buszpályaudvaron nyolc indulási, két érkezési megállót a távolsági, továbbá két állást a helyi autóbuszok számára alakítottak ki, tíz helyet pedig a buszok elhelyezésére használnak. A Castricum téren korszerűsítették a volános diszpécserhelyiségeket, a peronokat, az úthálózatot, a közvilágítást, és megújították a zöldterületeket is. A MÁV és a Volán területére jegyértékesítő automatát, modern hangos és vizuális utastájékoztató berendezéseket telepítettek.

A beruházás 1,1 milliárd forintból valósult meg, a MÁV 700 millió forintot költött a felújításra, az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából származó rész 350 millió forintot, önerő támogatásként a magyar költségvetésből juttatott rész pedig 58 millió forintot tett ki.

HÍRARCHÍVUM