mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2280/html/abonynal-elakadt-a-m.html

Abonynál elakadt a MÁV gépezete

Írta: ,

Műszaki hiba, hőség, tanácstalanság – egy vasúti utazás tanulságai.

Az augusztus 3-án Debrecenből délelőtt 11 órakor Budapestre induló Dália intercity Szolnok után „eltévedt”, és az abonyi állomás előtt 1 kilométerre kötött ki. „Az utasok a közel 40 fokban, 1 órás – tájékoztatás nélküli – várakozás után leszálltak a vonatról és begyalogoltak az abonyi állomásra. Ezután többen – a saját költségükön – bebuszoztak Ceglédre, ahol a hivatalosan 3-4 órával később menő IC-vel tudtak továbbutazni. Elmondásuk szerint a MÁV nem állt a helyzet magaslatán, semmi tájékoztatás, mentesítő buszok, egyéb segítség nem volt” – írta az Agorának, a Napló levelező fórumának egyik tagja.
  
 Az gyorsan kiderült számunkra, hogy nem „tévedt el” a járat, menetrend szerint Abony felé kell mennie, ahol az említett napon komoly műszaki probléma merült fel. A vasúttársaság válasza szerint küldtek ugyan mentesítő járatot, de csak két óra múlva (a szerelvény fél egy körül van Szolnokon).

„Augusztus 3-án délután az abonyi állomáson bekövetkezett műszaki probléma miatt a vonatközlekedés ideiglenesen szünetelt, ezért a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon ebben az időszakban közlekedő vonatok menetideje megnőtt. Az utasokat 14.30 és 16 óra között vonatpótló autóbuszok szállították a Cegléd–Abony–Szolnok közötti szakaszon. Mivel a műszaki hiba elhárítása hosszabb időt vett igénybe (meghaladta a 60 percet), a MÁV-START intézkedett a vonatpótló buszok megrendeléséről. A szerződött partner azonban sajnos nem tudott megfelelő számú járművet biztosítani. A hiba elhárítása után a menetrendszerű vonatközlekedés 16 órától folyamatosan állt helyre, az utasok minél előbbi elszállítása érdekében több vonat is megállt Abonyban. A vasúttársaság a történtek miatt 14 órától 18 óráig engedményt is biztosított, a felárat (pótjegy, pót- és helyjegy) ugyanis nem kellett megfizetniük az utasoknak” – írta érdeklődésünkre a MÁV-csoport Kommunikációs Igazgatósága.

Tájékoztatás
A tájékoztatást illetően máshogy emlékeznek a fent említett utasok és a vasúttársaság. Előbbiek – az Agorára érkező levél tanúsága szerint – nem igazán voltak képben, annak ellenére, hogy a MÁV – mint írták – „a helyszínen az állomási hangosbemondón keresztül, a vonatokon pedig a jegyvizsgálók útján tájékoztatta az utasokat a kialakult helyzetről”. Hozzáteszik, hogy a MÁV-csoport honlapján, továbbá a Vonatinfó mobiltelefonos applikáción is nyomon követhető volt a hír; valamint a médiának sajtóközleményt küldtek és élő rádiós bejelentkezésekben is beszámoltak a legfrissebb információkról. A Kommunikációs Igazgatósága lapunknak küldött tájékoztatásában azt is megjegyzi, hogy munkatársaik a kánikula miatt fokozottan figyeltek az ingyenes vízosztásra is azokon az állomásokon, ahol a műszaki hiba miatt többet várakoztak az utasok.

HÍRARCHÍVUM