mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2393/html/konzultacio-a-mav-st.html

Konzultáció a MÁV-START-tal a munkaköri struktúra módosításáról - 2017. október 25.


A tervezett intézkedések a mozdonyfelvigyázó, külsős mozdonyfelvigyázó, munkaidőbeosztás-készítő és változáskezelő tagjainkat érintenék közvetlenül, de rajtuk keresztül természetesen a mozdonyvezetők munkáltatására is kihatnak

konzultacio-a-mav-st

Október 10-én küldte meg a MÁV-START Zrt. vezetése számunkra azt a tájékoztatót, melyben összefoglalja a TSZVI-k és JBI-k munkaköri struktúrájának tervezett változását, valamint tartalmazza egy egységes, közös bértábla bevezetésének szándékát. A témában tartott első konzultációra október 25-én került sor.

 A munkáltatót képviselő Csépke András vezérigazgató elmondta, hogy a bértábla-javaslatuk még nem készült el, ezért az intézkedések bevezetésének tervezett időpontját november 1-ről december 1-re halasztják. Ismét megerősítette, hogy a felvigyázók átszervezését 2017-ben még nem kezdik el, valamint azt is bejelentette, hogy a tervezett intézkedések a jelenleg mozdonyfelvigyázó, külsős mozdonyfelvigyázó, munkaidőbeosztás-készítő és változáskezelő munkakörben foglalkoztatott munkavállalók egyikénél sem járnak alapbércsökkenéssel.

Feltettük és átadtuk kérdéseinket a konkrét elképzelésekről, valamint a tervezett intézkedéseknek a mozdonyvezetők munkáltatására kiható elemeiről.

A felek a következő ütemtervben állapotak meg:

  • mihelyst a munkáltató a bértáblát elkészíti, újabb tárgyalást tartunk, melyen a kérdéseinkre választ kapunk és megbeszélhetjük a területi tervezett létszámokat - remélhetőleg november 3-ig;
  • ezután a központi egyeztetés után valamennyi területi igazgatóságon helyi érdekegyeztetés keretében tudunk tárgyalni a jogkörgyakorlókkal - előreláthatólag a november 6 és 10- közötti héten;
  • ezután a munkáltató megkeresi az átszervezésben érintett munkavállalókat és tájékoztatja őket az elképzelésekről;
  • ezzel egyidejűleg minden igazgatóságon munkáltatói fórumok is lesznek a témában.

Ígéretet kaptunk, hogy aki 2018-ban elmehet nyugdíjba, az addig maradhat a jelenlegi munkakörében.

Szó esett a mozdonyvezetők és a jegyvizsgálók "összeköltözéséről" is. Csépke András ismét megerősítette, hogy ezekre csak ott és akkor kerülhet sor, ha arra a tárgyi és elhelyezési feltételek adottak lesznek. 2018-ban pl. Budapest-Nyugatiban tervezik ennek megvalósítását.

HÍRARCHÍVUM