mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2442/html/megjelent-a-kiiras-a.html

Megjelent a kiírás a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának felújítására

Írta: ,

Megjelent a Soroksár és Kelebia közötti, 152 kilométer hosszú vasútvonalra vonatkozó tervezés-kivitelezés beszerzési eljárás részvételi felhívása a MÁV honlapján, valamint a hirdetményt feladták az Európai Unió Hivatalos Lapjában - tájékoztatta a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-t

A közlemény szerint a vasútvonal fejlesztése a 160 kilométer/óra sebesség és az új második vágány eredményeképpen a menetidő jelentős csökkenését és az áruszállítási kapacitás bővülését teszi lehetővé a legkorszerűbb biztonsági feltételek mellett. A hirdetményt ajánlatkérőként a MÁV Zrt. nevében eljáró Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. adta fel. A részvételi felhívás a gazdasági szereplőknek nyitott, kétszakaszos, tárgyalásos beszerzési eljárást jelöl meg, az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód és a versenysemlegesség biztosításával - közölték. A tenderben szereplő műszakilag elvárt cél a 160 kilométer/óra működési sebesség, a jelenlegi vasúti pálya teljes átépítése és a második vágány megépítése, a kölcsönös átjárhatóság érdekében egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszer és elektronikus biztosítóberendezés. Az állomásokon a tehervonati fogadóvágányok 750 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesznek alkalmasak. Budapest és Belgrád között jelenleg mintegy nyolc óra a vasúti menetidő, ez a két főváros között 3,5 órára csökken. Belföldön a távolsági személyszállító vonatok egy órával rövidebb idő alatt teszik majd meg a hazai szakaszt, és az elővárosi utasok Kunszentmiklós-Tass és a főváros között is jelentős menetidő-csökkenésre számíthatnak. A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal 135 éves, az utolsó felújítása az 1960-as években történt. A 100 kilométer/óra sebességnek megfelelő paraméterek szerint épült, de jelenleg Soroksár és Kelebia között csak 80 kilométer/órával lehet közlekedni, valamint a biztonság érdekében, a pálya leromlott állapota miatt sebességkorlátozások is érvényben vannak mintegy 14 kilométer hosszban. A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015-ben, Szucsouban kötött egyezményt.

HÍRARCHÍVUM