mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2448/html/indul-a-telapo-expre.html

Indul a Télapó Expressz a Nyugatiból

Írta: ,

Ismét kigördül a Télapó Expressz a Nyugati pályaudvarról december első hétvégéjén. A gyerekek és családok december 1-én, 2-án és 3-án ünnepi díszbe öltözött gőzmozdonnyal utazhatnak a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba manócskák kíséretében, hogy ott egy felejthetetlen mikulás és adventi ünnepen vegyenek részt

Találkozhatnak Süsü sárkánnyal, és Tévé Macival is, sőt bekukkanthatnak a Maci Pecóba, rajzolhatnak az óriás színező táblára és kipróbálhatják, milyen a Hetedhét kaland híradósának lenni!

Mindhárom napon kétszer, délelőtt és délután is csodás programok várják a gyerkőcöket: az Orient Csarnok színpadán fellép az Eszter-lánc Mesezenekar, ezután megérkezik a várva várt Télapó is! Feldíszített gőzmozdonyán érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagkiosztás után lehetőség lesz fotót is készíteni a Télapóval és a manóival. A rendezvény műsorvezetői a méltán népszerű Hetedhét Kalandból megismert Napsugár és Ádám! Emellett az Orient-csarnokban számos izgalmas gyerekprogram és további adventi meglepetések várják a látogatókat.


A Télapó Expresszek indulási időpontjai:

I. Előadás: december 1. péntek:

Vonat indul a Nyugatiból: 9:25. Vonat visszaindul a Parkból: 12:45

II. Előadás: december 1. péntek:

Vonat indul a Nyugatiból: 14:25. Vonat visszaindul a Parkból: 17:45

III. Előadás: december 2. szombat:

Vonat indul a Nyugatiból: 9:25. Vonat visszaindul a Parkból: 12:40

IV. Előadás: december 2. szombat:

Vonat indul a Nyugatiból: 14:00. Vonat visszaindul a Parkból: 17:20

V. Előadás: december 3. vasárnap:

Vonat indul a Nyugatiból: 9:25. Vonat visszaindul a Parkból: 12:40

VI. Előadás: december 3. vasárnap:

Vonat indul a Nyugatiból: 14:00. Vonat visszaindul a Parkból: 17:20

Aki nem tudott jegyet váltani a szombati és vasárnapi Télapó Expresszekre az se csüggedjen. Már kaphatók a sétálójegyek, amelyeket december 1-2-3-án a rendezvényt megelőzően, illetve annak időpontjában a Vasúttörténeti Park főbejárati pénztárában vásárolhatnak meg, illetve online belépőjegyek kaphatók ezen a linken. A sétálójegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 2700 forint.

HÍRARCHÍVUM