mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2625/html/stabil-munkahelyet-b.html

Stabil munkahelyet, biztos karrierutat kínálnak az állami vállalatok


Közös állásbörzén mutatkozik be 25 állami vállalat a kormányhivatalokkal együttműködve május 16-án a Magyar Vasúttörténeti Parkban. A karrierexpón az állami vállalatok által nyújtott előnyök kerülnek fókuszba

stabil-munkahelyet-b

Magyarországon egymillióan dolgoznak a közszférában és mintegy háromszázezren az állami vállalatoknál. Ez közel egynegyede a munkaképes korú lakosság számának. A 28 állami nagyvállalatot tömörítő munkaadói szövetség, a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ) munkájának eredményeképpen 2017 és 2019 között átlagosan 30 százalékos bérfejlesztés valósul meg az állami szférában. A tavalyi 13-15 százalékos fizetésemelést követően idén átlagosan 10-12 százalékkal nőttek a bérek, jövőre pedig ismét számíthatnak korrekcióra a szektor munkavállalói. Ennek ellenére még mindig nagy a munkaerőhiány, ezért a STRATOSZ a MÁV Zrt.-vel közösen május 16-án délelőtt 11 és délután 18 óra között nagyszabású Állami Karrierexpót szervez Budapest Főváros Kormányhivatala támogatásával.

 Kiszámítható életpálya

A közszféra kiszámítható életpályát ígér. Az állásbörzén az állami vállalatok által nyújtott előnyök lesznek a középpontban: a munkahely biztonsága, a kiszámítható előrelépési lehetőségek és a továbbtanulás támogatása. A közszféra és az állami vállalatok területi kiterjedtségüknél és méretüknél fogva sokszínű karrierutakat kínálnak. A nagyvállalatok esetében pedig lehetőség nyílik a szakmák közötti átjárhatóságra, az új szakmák megtanulására, elsajátítására.

 25 szervezet 2200 állást kínál

Külön standdal várja az álláskeresőket az Aeroplex Kft., a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Készenléti rendőrség, a Büntetés-végrehajtás, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt., az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt., a GYSEV Zrt., a HungaroControl Zrt., a Hungrail, a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., a KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., a Magyar Honvédség, a Magyar Posta Zrt., a Malév GH Zrt., a MÁV FKG Kft., a MÁV SZK Zrt., a MÁV Zrt., a MÁV-HÉV Zrt., a MÁV-START Zrt., a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt., és a VOLÁNBUSZ Zrt.

A kiállító vállalatok összesen 2200 állást kínálnak a középfokú érettségizetteknek, a szakmunkás végzettséggel rendelkezőknek, a friss diplomás mérnököknek, valamint a gazdasági és a HR-szakértőknek.
 A rendezvény ideje alatt 8 vállalat tart pódiumbeszélgetést, ahol az álláskereséshez kapcsolódó szolgáltatásokról is szó esik. A legelső lépcső az új munkahely felé a jól megírt és dizájnos önéletrajz, amely a megfelelő kulcsszavakat tartalmazza és tükrözi a személyiséget. Éppen ezért az érdeklődők a CV-k leggyakoribb hibáit, valamint az idei év trendjeit is megismerhetik majd szakértő segítségével, sőt a grafológia eszközeivel még személyiségelemzést is kapnak.

 „Fókuszban a munkavállaló” – 400 álláshellyel vár a MÁV

A vasúttársaságnak jelenleg mintegy 38 ezer munkavállalója van. A szervezet az ország különböző pontjaira, több szakterületre keres munkatársakat. A MÁV Zrt. 400, a MÁV-START Zrt. 300, a MÁV SZK Zrt. 15, a MÁV-HÉV Zrt. 50, a MÁV FKG Kft. 8 üres álláshely betöltésére vár jelentkezőket.

A létszámhiány elsősorban a váltókezelői, a pénztárosi, a tolatásvezetői, a jegyvizsgálói, a járműszerelői, a biztosítóberendezési és távközlési műszerész, a felsővezeték-szerelői, a forgalmi szolgálattevői és a mérnöki munkaköröknél van. A mérnökök esetében különösen nagy a kereslet a villamosmérnök, a közlekedésmérnök, a gépészmérnök, a járműmérnök, a mérnökinformatikus, az építőmérnök és az építészmérnök iránt.

A MÁV Zrt. a munkatársaira hosszú távon számít, szakmai fejlődésüket különböző képzésekkel támogatja. Tavaly 495 tanfolyamot indított, ebben jelentős számban a speciális vasúti képzések szerepelnek, de megtalálhatóak közöttük olyan általános képzések is, mint például az informatikai. A Baross Gábor Oktatási Központban zajló képzések költsége több mint 179 millió forint volt, az egyetemi képzésekre pedig több mint 12,5 millió forintot fordított a vállalat.

A MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít mindazoknak, akik vonattal indulnak az Állami Karrierexpóra. A rendezvény idején a Magyar Vasúttörténeti Park programjai ingyenesen látogathatóak, az érdeklődők felülhetnek a lóvasútra, hajtányozhatnak, fordítókorongozhatnak, valamint kipróbálhatják a kerti vasutat is.

 További információ:

Kiss Mária pályaorientációs szervezet vezető

e-mail: kiss.maria@mav.hu

HÍRARCHÍVUM