mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2797/html/jovo-ev-vegeig-telje.html

Jövő év végéig teljesen felújítják a regionális vasútvonalakat Szerbiában

Írta: ,

Az év végéig 280 kilométer regionális vasútvonal felújítása fejeződik be, jövőre pedig további 318 kilométert hoznak rendbe – közölte vasárnap Miroljub Jevtić, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat vezérigazgatója

jovo-ev-vegeig-telje

„Ez azt jelenti, hogy Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat jövő év végéig szinte teljes mértékben felújítja az országban lévő vasútvonalakat” – mondta Jevtić. A jövő évi tervek között szerepel a Niš – Zаječаr (108 km), a Lаpovo – Krаljevo (84 km), a Szabadka – Zentа (38,5 km) és a Mаrkovаc – Resаvicа (53 km) vonalak felújítása. Emellett felújítják a Nagybecskerek – Kikinda vonalon a 28,5 kilométeres Kumán – Beodra-Karlova, illetve 6 kilométeres Kikindа – MSK Kikindа szakaszt.Az igazgató elmondása szerint ezeken a vonalakon a vonatok lényegesen lassabban közlekednek a tervezettnél, egyes szakaszokon csak óránként 10-20 kilométeres sebességgel.

Jevtić kijelentette, hogy a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat ezeket a vonalakat a saját gépesítésével újítja fel. A síneket részben a fővasútvonalak felújításából biztosítják, részben pedig újakat vásárolnak a vállalat saját eszközeiből

HÍRARCHÍVUM