mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért!

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2829/html/elegedettek-a-magyar.html

Elégedettek a magyar utasok a vasút szolgáltatásaival

Írta: ,

A magyar utasok vasúti szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettsége eléri az európai átlagot, számos kérdésben pedig kedvezőbben nyilatkoztak, mint sok európai ország vasúttal közlekedő polgárai – közölte a MÁV pénteken, az Európai Bizottság két főigazgatóságának megbízásából, idén január-februárban készült felmérés alapján.

elegedettek-a-magyar

Az Európai Unió 26 tagországában, országonként 1000 fős mintán alapuló felmérésben két módszer alapján vizsgálták az elégedettséget, az egyikben olyanok véleményét is figyelembe vették, akik nem utaznak vasúttal, a másikban azok véleményét értékelték, akik igen. A teljes lakosságra kivetített eredmény szerint a magyar vasút az EU általános elégedettségi színvonalától elmarad és az utolsók között szerepel. A kizárólag a vonattal utazók véleményének figyelembe vétele alapján ugyanakkor a magyar vasúti szolgáltatásokat az EU átlagával azonos szintűnek értékeli az elemzés, és Magyarországot a középmezőnyben helyezi el – ismertette közleményében a MÁV. A vasúttársaság hozzátette: a magyar eredmények megelőzik például a francia, a német vagy az olaszországiakat is.

A felmérés szerint azok a magyar válaszadók, akik igénybe veszik a vasúti személyszállítási szolgáltatást, húsz szempontból tizennyolcban elégedettebbek, mint az uniós átlag.

A 26 ország közül Magyarország a negyedik helyen szerepel a jegyvásárlás egyszerűségével kapcsolatban felállított rangsorban, a megkérdezett magyar utasok 93 százaléka elégedett a jegyvásárlási szolgáltatásokkal, míg az uniós átlag 84 százalék.

A magyar utasok 83 százaléka elégedett a járatsűrűséggel, míg az európai átlagérték 75 százalék. A járatok megbízhatóságával és menetrendszerűségével a Magyarországon megkérdezett utazók 77 százalékban, ugyanakkor az európai utazók átlagosan 65 százalékban elégedettek.

Az akadálymentességgel, valamint az állomásokhoz közeli parkolással és biciklitárolással kapcsolatban a magyar utasok 71, illetve és 66 százalékban elégedettek, míg az európai átlag 67 és 55 százalék.

A panaszkezelések terén is az uniós átlag felett szerepel Magyarország, 69 százalékkal.

A MÁV közleményében úgy fogalmazott: a felmérés tükrözi, hogy az utasok számára is érzékelhető fejlődés ment végbe a vasúttársaság szolgáltatásaiban, köszönhetően a vasúti pálya- és járműfelújításoknak, a motorvonat-beszerzéseknek, a javuló pontosságnak, a szolgáltatási színvonal emelésére irányuló intézkedéseknek.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonatok menetrendszerűsége 2012 óta nagymértékben javult, az akkori 77 százalékhoz képest a pontos járatok aránya az elmúlt években 90 százalék körül alakult. 2013 és 2016 között 63 korszerű FLIRT motorvonat állt forgalomba, mintegy 700 kocsit pedig felújított a MÁV-Start.

Az utasszám 2015-2016-ban több mint 3 millióval, 2017-ben pedig további 1 millióval nőtt az előző évekhez képest. Különösen kiemelkedő a növekedés azokon a vonalakon, ahol lezajlott a pályarekonstrukció és korszerű vonatok közlekednek. Így például a több ütemben felújított Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon 2016-ról 2017-re 9,5 százalékkal nőtt a fizető utasok száma.

A Budapest-Esztergom vonalon a felújítás előtti utolsó évhez viszonyítva 2016-2017-ben évente mintegy 60 százalékkal több utast szállított a MÁV-Start – áll a közleményben.

HÍRARCHÍVUM