A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Brüsszel jóváhagyta az újabb magyar motorvonat-vásárlás uniós finanszírozását


Jóváhagyta szerdán az Európai Bizottság annak a projektnek a finanszírozását, amelynek révén a kohéziós alap 220 millió eurós (68,5 milliárd forintos) támogatásával korszerűsíthető a magyar vasúti személyszállító flotta.

A bizottság közleményéből kiderül, hogy a projekt teljes költsége 260 millió euró, amelynek jelentős hányadát az uniós pénzek fedezik, s amelyből a tervek szerint 42 új motorvonatot lehet forgalomba állítani. A bizottság megítélése szerint a beruházás javítja majd a magyar vasúti szolgáltatás minőségét, megbízhatóságát és kiszámíthatóságát, és előmozdítja, hogy a közúti közlekedés egy része a vasútra tevődjön át, ami a környezet számára is hasznos. A bizottság kitér arra is, hogy a projekt finanszírozásának jóváhagyásához azért volt szükség külön a brüsszeli testület hozzájárulására, mert a támogatás értéke meghaladja az ötvenmillió eurót.

A közleményből az is kiderül, hogy hozzávetőleg 80 milliárd forintos projekt a külvárosi és regionális vasúti közlekedést hivatott javítani, Budapest és Esztergom, valamint Veresegyház és Vác, Vác és Szob, Monor és Cegléd, Székesfehérvár és Pusztaszabolcs viszonylatában. A brüsszeli testület kiemeli, hogy a megvásárolt szerelvények alacsony padlósak és légkondicionáltak lesznek, valamint lehetőség lesz rajtuk vezeték nélküli internetszolgáltatás és audiovizuális utastájékoztatás kialakítására.

A MÁV-START és a GYSEV 42+6 elővárosi motorvonat szállítására 2012 novemberében írt ki közös nyílt beszerzést, amelyet a svájci Stadler cég nyert meg Flirt motorvonat ajánlatával. A két vasúttársaság és a Stadler cég képviselői 2013 márciusban írták alá a 42+6 motorvonat szállítására szóló szerződést, ebből 42 motorvonatot a MÁV-START-nak gyártanak európai uniós finanszírozásban. A Stadler cég a megrendelés keretében az első két Flirt elővárosi motorvonatot 2014. március 19-én ünnepélyesen átadta a MÁV-START-nak, 2015. január végéig 17 járművet szállítottak le, a továbbiakat 2015. szeptember 31-éig kell átadni. Az új Flirt motorvonatok szerelvényenként 5,558 millió euróba kerülnek, rendelkeznek hálózati csatlakozással, wifivel és ETCS-2 vonatbefolyásoló rendszerrel.


 (MTI)

2024.4.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024.4.szám

  • Aláírásra került a MÁV-START KSZ módosítása
  • Területi hírek
  • EGy szál kötélen
  • Ahol minden kicsit más
  • Zöld-sárga lesz a fél Dunántúl, vasútvonalakat vesz át a GYSEV

Megtekintés Korábbi számok