A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Bevetésre készek


Bevetésre készek a felújított osztrák vasúti kocsik

A Keleti pályaudvaron mutatkoztak be a MÁV-START Zrt. által az Osztrák Vasúttársaságtól (ÖBB) vásárolt, használt Lange-Schlieren személykocsik. A szerződés szerint összesen ötvenöt hasonló jármű érkezik majd Ausztriából, amelyek közül tíz már Magyarországon tartózkodik, és átesett a forgalomba állításhoz szükséges felújításon. A kocsik a miskolci térséget kiszolgáló regionális és távolsági forgalomban fognak közlekedni.

"A vasúti szolgáltatás színvonalának emelése csak komplex módon valósítható meg. Többek között a pálya- és állomás-felújítás, a járműpark korszerűsítése, illetve az egyéb szolgáltatások bővítése: a megújult honlap, a Vonatinfó mobiltelefonos applikáció, az ingyenes wifi elérhetőség biztosítása" - e gondolatokkal nyitotta meg Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a járműveket bemutató ünnepélyes eseményt.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: az újonnan beszerzett járművek forgalomba állításával az ország észak-keleti régiója kap lehetőséget a felzárkózásra, a közösségi közlekedés forgalombiztonsága, az utasok komfortérzete pedig jelentősen nő. Arra is emlékeztetett, hogy a MÁV-csoport kormányzati támogatással három év alatt mintegy 115 milliárd forintot fordíthatott jármű-korszerűsítésre. A következő évek kiemelt közlekedésfejlesztési feladatának a Rákos-Hatvan-Miskolc-Nyíregyháza vasútvonal átfogó felújításának megindítását nevezte.

Zaránd György, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a vasúttársaság járműfejlesztési koncepcióját ismertette, amelynek keretében a Lange-Schlierenek is az országba érkeztek. A vezérigazgató elmondta, hogy az első tíz kocsi felújítását a szolnoki járműjavító elvégezte. Ez többek között a magyarországi műszaki előírásoknak megfelelő átalakítást, az úgynevezett fővizsga munkákat, a személykocsik belső tereinek megújítását, az ablakok cseréjét és a járműveknek a MÁV-START színeire való átfestését jelentette. A felújított kocsik fővonalként Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely viszonylatban közlekednek majd.

magyarkozlekedes.hu

2024.4.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024.4.szám

  • Aláírásra került a MÁV-START KSZ módosítása
  • Területi hírek
  • EGy szál kötélen
  • Ahol minden kicsit más
  • Zöld-sárga lesz a fél Dunántúl, vasútvonalakat vesz át a GYSEV

Megtekintés Korábbi számok