Megtérült beruházások
Megtérültek az előző évek beruházásai
Nyereségbe fordult a két hazai Stadler-üzem
Jól teljesített tavaly a svájci Stadler csoport két magyarországi leányvállalata az előzetes, nem konszolidált adatok szerint. A 2008-baen alumínium kocsiszekrény-gyártásra létrehozott, majd további feladatok ellátására is képessé tett Stadler Szolnok Vasúti Járműgyártó Kft. a 2013-ashoz hasonló, 12,6 milliárd forintos árbevétel mellett 592 millió forintos üzemi eredményt ért el, az utóbbi szám az előző évinek körülbelül a háromszorosa. Az adózott eredménye 24 millió forintot tett ki a 2013-ban elszenvedett, 225 milliós veszteség után. A szintén 2008 óta működő pusztaszabolcsi Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. 2,5 milliárd forintról 5,6 milliárd forintra emelte az árbevételét, továbbá üzemi és adózott eredménye is pozitívvá vált: az előbbi mutató 43 milliós mínuszról javult 323 milliós pluszra, az utóbbi pedig 176 milliós mínuszról 65 milliós pluszra.
"A pusztaszabolcsi árbevétel- növekedés meghatározó része annak köszönhető, hogy megkezdte működését a társaság új, szolnoki telephelyű forgóváz-javító üzeme, amely 2014-ben 260 forgóvázat újított fel a csoport számára" - magyarázta a Világgazdaságnak Dunai Zoltán, a Stadler Rail csoport magyarországi ország- igazgatója. Tájékoztatása szerint az eredményszámok javulása mögött az is áll, hogy mostanra megtérültek az előző évek beruházásai.
A beruházások indítása többek között ahhoz is köthető, hogy a társaság 2005-ben megnyerte a MÁV 2005-ös elővárosi villamos motorvonat tenderét. A Szolnokon létesített alumínium kocsitest üzeme mintegy tízmilliárd forintba került, majd további 4 milliárdba az, hogy a kibővített csarnokba 2013-ban CNC és hegesztő berendezéseket telepítettek. A pusztaszabolcsi bázis egy meglévő MÁV járműjavító alapjain épült ki, a hozzá tartozó, említett forgóváz üzem 2013-ban 3,5 milliárd forintba került. Dunai Zoltán tájékoztatása szerint az idén nagyjából a 2014-es eredményeket szeretné megismételni a két Stadler- egység. A pusztaszabolcsi üzleti tervében mintegy 6 milliárdos forgalom és 300 millió üzemi eredmény szerepel, a szolnokitól pedig 12,5 milliárdos forgalmat és 500 milliós mérleg szerinti eredményt vár a tulajdonos. Új fejlesztés egyelőre nincs a küszöbön, most az a fő feladat, hogy minél jobban ki legyenek használva a meglévő kapacitások.
Stadler- szerelvény forgalomban: jó az irány