Nem csak gyártanak
Nemcsak gyártanak, fejlesztenek is majd a Stadler szolnoki üzemében
Fejlesztési tevékenységet is telepít Magyarországra a Stadler svájci vasútijármű gyártó. A cég együttműködik a kecskeméti műszaki főiskolával mérnökök képzésében, akik később a szolnoki gyárban vehetnek részt tervezési részfeladatokat.
Az elmúlt hét évben jelentős gyártási kapacitásokat telepített a tulajdonos a Stadler szolnoki gyárába: alumínium kocsiszekrényt gyártanak a cégcsoport számos piacára, és előkészítik a forgóváz-gyártás beindítását is. Emellett fejlesztési munkákat is át szeretnének venni a cégközponttól - mondta el lapunk kérdésére a Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója.
A vezető elmondta, hogy a közelmúltban írtak alá megállapodást a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai (GAMF) karán duális képzésben való közreműködésről. Ennek keretében a Stadler iránt érdeklődő hallgatók, leendő gépész- vasúti- és vasútinformatikai mérnökök a szolnoki gyárban töltik majd szakmai gyakorlatukat. A következő tanévben a Stadler mérnökei már részt vesznek a tananyag kialakításában is. Az a cél, hogy néhány év alatt tucatnyi- másfél tucatnyi jól képzett fiatal szakember kerüljön a szolnoki gyárba, akik gyártástechnológiai-, adaptálási feladatokat láthatnak majd el - mondta Dunai Zoltán. Indoklásul emlékeztetett, hogy a frank erősödése miatt a mérnöki óradíjak jelentősen drágultak a svájci Stadlernél, és a magyar mérnökök versenyképesebb áron végzik el ugyanazt a munkát. Ha a lehetőségekhez képest alacsonyan akarják tartani a motorvonataik árát, mondta az országigazgató, arra kell törekedniük, hogy a fejlesztési feladatok egy részét is Magyarországon végezzék.
A közeli jövő fejlesztése lesz, a jelenlegi forgóváz- nagyjavítási tevékenységet kiegészítik új forgóvázak gyártásával. Dunai Zoltán szerint évek óta vizsgálják annak a lehetőségét, hogy Magyarországra hozzák a forgóváz gyártást. Az elmúlt három-négy évben számos lehetséges beszállítóval, együttműködő partnerrel, köztük kis- és középvállalkozásokkal vették fel a kapcsolatot annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb hazai gyártási hányadot érjék el. A törekvés sikerrel kecsegtetett, hiszen hasonló tevékenységet folytató versenytársaiknak sikerült olyan cégeket felkutatniuk, akikkel együtt tudnak működni ebben a tevékenységben.
A másik ok, amiért logikusnak látszott ez a lépés, hogy a szolnoki gyárban immár negyedik éve folytatnak forgóváz nagyjavítást, az egész cégcsoport számára nyújtva ezt a szolgáltatást. Évente 260 hordművet újítanak fel, és ezzel 3-3,5 milliárd forintos árbevételt érnek el. A javító tevékenység továbbfejlesztésével, mintegy 500 millió forintos pótlólagos beruházással alkalmassá teszik gyárukat új forgóváz gyártásra. Első fázisban ez pusztán összeszerelést jelent, a második fázisban pedig úgy alkatrészek gyártását, illetve gyártatását. Ez önmagában évi félmilliárd forint bevételt jelent majd.
A Szolnokon gyártott forgóvázakat beépítik a MÁV-Start számára gyártott elektromos motorvonatokba is. Mint ismert, július 15-én kaptak megrendelést a MÁV-Start-tól 6+15 motorvonat szállítására. A megrendelés azért oszlik két szerződésre, mert az első 6 járművet a megrendelő a 2007-2013-es uniós programozási időszak terhére, Közop-ból finanszírozza, míg a 15 szerelvény forrása a 2014-2020-as Ikop. Az utóbbi kontingens, azaz a 15 jármű forgóvázait már Szolnokról szállítják. A 15 szerelvény esetében ez 75 forgóvázat jelent, amelyekhez már megrendelték az anyagot és az év végén elkezdik a gyártást - mondta az országigazgató.
A magyar gyártású hányad szempontjából előnyös fejlemény, hogy a járműveket a Knorr Bremse budapesti gyárában készült fékberendezés lassítja. Ez költség- és logisztikai szempontból is szerencsés: a fékberendezés itt Magyarországon kerülhet be a forgóvázba, kevesebbet utazik, alacsonyabb áron jut hozzá a cég, ami a végső soron versenyképesebb árat eredményezhet a későbbi pályázatokon.
A Stadler Rail csoport tíz éve van jelen Magyarországon, 2016 végére a magyar vasúthálózaton 133 Flirt motorvonat közlekedik majd, ebből 123 a magyar államvasutak, 10 a GYSEV kötelékében. A Stadler Magyarországon eddig 16-17 milliárd forintot ruházott be, 450 munkavállalót foglalkoztat, beszállítóinál pedig további 4 ezer ember foglalkoztatása függ itteni jelenlétüktől. A Stadler 2005-ben nyerte meg a MÁV elővárosi villamos motorvonat tenderét. A Szolnokon létesített alumínium kocsitest üzeme mintegy 10 milliárd forintba került, majd további 4 milliárdba az, hogy 2013-ban CNC és hegesztő berendezéseket telepítettek ide. A pusztaszabolcsi bázis a MÁV járműjavító alapjain épült, az itt létesített forgóvázüzem 3,5 milliárd forintba került. A magyarországi beruházások folytatásaként új CNC gépet vásárolnak 550 millió forint értékben a szolnoki gyártóbázisukra és hasonló nagyságrendű pótlólagos beruházással forgóvázgyártást alakítanak ki Szolnokon még az idei év végéig.
A svájci Stadler-csoport mindkét magyarországi cége,a Stadler Szolnok Vasúti Járműgyártó Kft. és a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. is nyereséggel zárta a 2014- es évet, ami a cég illetékese szerint részben annak köszönhető, hogy mostanra térültek meg az eddigi beruházásai.