Családja 2015-ben követte, gyerekei már ott járnak iskolába. Semmiképpen nem gondoljuk kérkedésnek, amikor István azt írja: "Néha már szégyellem a havi fizetésemet, és azt várom, mikor kérik vissza legalább a felét, bérszámfejtési hibára hivatkozva."
Már Magyarországon is mozdonyvezető voltam tíz éve, mikor 2010-ben több külső hatás eredményeképp elkezdtem a német nyelvvel foglalkozni. Nem az anyagi indíttatás volt a legkomolyabb, de természetesen az sem volt mellékes. 2013 környékén értem el azt a nyelvtudásszintet, amikor azt gondoltam, ideje próbát tenni az osztrák vasúti munkaerőpiacon.

A mozdonyvezetők jogosítványa a buszvezetők vagy kamionosok közúti jogsijától eltérően csak egy adott ország vasúti infrastruktúrájára érvényes. Tehát ha egy magyar mozdonyvezető Ausztriában is a szakmájában kíván dolgozni, előtte meg kell szereznie az osztrák mozdonyvezetői jogosítványt.

Ennek menete roppant egyszerű: van lehetőség úgynevezett átképző tanfolyamra, ahol az egyébként az utcáról betévedők számára 8-9 hónap alatt leoktatott anyagot 3-4 hét alatt lehet elsajátítani, majd vizsgázni belőle. Ugye, milyen egyszerű?! A bécsi interjún nem érdekelt senkit, milyen nyelvvizsgám van. Megfeleltem, felvettek, leoktattak, levizsgáztam, és munkába álltam egy magánvasúti cégnél mozdonyvezetőként.

Korrekt viszonyok, rengeteg tanulás, megannyi érdekes szakmai kaland jellemezte a következő 3 évem. Magyarországon sem kerestem rosszul mozdonyvezetőként, de az itteni bérezés mesés otthoni szemmel. Ráadásul évi 14 alkalommal, talán ehhez nincs is mit hozzáfűzni. Majd 2016-ban, ahogy nőtt a rálátásom a helyi viszonyokra, illetve a szakmai nyelvi szókincsem is gyarapodott, céget váltottam. Az új helyem, ha lehet ilyet mondani, még az előzőt is überelte. Részben állami tulajdonúként, még busásabb juttatásokat kapok, néha már szégyellem a havi fizetéseimet, és azt várom, mikor kérik vissza legalább a felét, bérszámfejtési hibára hivatkozva.

A feleségem és a két kisfiam 2015-ben költöztek ki utánam. Bár a nejem rendkívüli kézügyességű cukrász, a keresetem miatt főállású anya, és csak kedvtelésből készíti már dísztortákat a barátoknak. Bécstől valamelyest nyugatra élünk egy közepes méretű városban. Az első időkben albérletben, aztán immáron egy éve, egy banki hitelből vett kertes házban. Az autónk és a házunk is az anno otthon is oly népszerű 0 forintos (eurós) önerős konstrukció keretében lett a miénk. A különbség a minimális kamat, illetve az óriási tartományi támogatás. Az adóbevallás önkéntes. Az itteni NAV (Finanzamt) szeptemberben iskolakezdési támogatást is ad pluszban az egyébként is magas összegű családi pótlék mellé.

A suliban a gyerekeknél itt is inkább a képességeik fejlesztésére koncentrálnak. Az első osztály első tanítási napján például hatalmas, édességekből és apró játékokból álló welcome-csomagot kapnak, hogy életük első benyomása az iskoláról pozitívan vésődjön be. Hosszabb ünnep, iskolaszünet előtt semmiféle házi feladatot nem kapnak, hiszen az a pihenésre szolgál. A kisebbik fiam a suli által biztosított extra, nyelvi felzárkóztató órákat is kap. A nagyobbik most lép feljebb, az otthoni középsuli szintre. Az iskola nyílt napján meggyőződtünk a suli által kínált lehetőségekről, nos, azt hiszem otthon ilyet csak a privát, fizetős magánsulikban kap az ember.

Itt kint ért utol a vakbélgyulladás és műtét. Az egész 18 és 20 óra között lezajlott. A háziorvos megállapította, és hogy kényelmes legyen az út befelé, mentőt kért. Az ambulancián 10 perc után a CT-gépben feküdtem, fél óra múlva elfoglaltam az ágyam az osztályon, újabb 20 perccel később pedig már a műtő plafonját tanulmányoztam. Három napig lábadoztam, a kétágyas, LCD nagyképernyős tévével szerelt szobában. A/B/C menüből kellett ebédet választani, távozáskor pedig elégedettségi kérdőívet kitölteni. Az általam hiányolt ingyen WLAN-t végül két hónapra rá kiépítették az egész kórházban.

Természetszerűleg időről időre tapasztalok bizonyos esetekben, a nem helyi mivoltomból származó apró megkülönböztetést, de ezek ritkák és különösebben nem bántóak, és főleg nem nagy horderejű ügyekben érnek. Mindent összevetve az osztrák és európai társadalom hasznos és a nagy egészhez hozzáadó tagjának érzem magam.