A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Lehívja a kínai hitelt a kormány, elkezdődhet a Soroksár-Kelebia vonalszakasz felújítása

,

A Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest"Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására vonatkozó hitelkérelmet a Kínai Eximbank részére. Az elbírálást követően kerülhet sor a hitelszerződés aláírására, a tervezési és engedélyezési munkálatokkal elindulhat a beruházás kivitelezése.

A beruházást kivitelező fővállalkozókkal május 24-én írták alá a Soroksár"Kelebia vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést, amely a Kínai Eximbankkal kötött hitel-megállapodás elfogadásakor lép hatályba " hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter. Mint mondta: a projektről szóló nemzetközi megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza a magyar állam. A tervezési és engedélyezési munkák a hitelszerződés megkötése után elkezdődhetnek, a cél az, hogy 2023-ra befejeződjön a vasútvonal építése. Ennek érdekében a kormány egyszerűsíteni kívánja a szükséges eljárásokat, és lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok a szükséges engedélyeket gyorsított eljárásban adják ki.

A Belgrád és Budapest közötti vasútvonal korszerűsítése, a közép-kelet-európai régió egyik legfontosabb infrastrukturális beruházása kínai pénzügyi és technikai hozzájárulással épülhet meg " hangsúlyozta Varga Mihály kiemelve, hogy ez a logisztikai folyosó kínálja majd a leggyorsabb szállítási útvonalat Kína és Európa nyugati fele között. A projekt az Egy övezet, egy út kezdeményezés részeként kapcsolja be térségünket a világkereskedelem egyik legjelentősebb útvonalába.

A miniszter szerint amellett, hogy a vasútvonal hozzájárul a közép-kelet-európai, jelenleg hiányos észak-dél irányú vasúti kapcsolatok bővítéséhez, fontos szempont az is, hogy a kínai cégek az Európába szánt áruk nagy részét a pireuszi kikötőből vasúton juttatják el a kontinensre, a szállítási útvonalért folyó versenyben pedig Magyarország lemaradna a beruházás nélkül.

2024. 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024. 1.szám

  • Megállapodás - garantált reálkereset emelkedéssel
  • Sikeres pályán az RCH
  • Szép volt, jó volt, elég volt!
  • Made in Hungary
  • Csak egy ugrás Bécs

Megtekintés Korábbi számok