A járatritkítást felül kell vizsgálni
A regionális vasúti közlekedésben bevezetett, járatcsökkentéssel járó menetrendet felül kell vizsgálni, mert a vasúti közlekedés versenyképesebb a közútnál az érintett vonalak nagy többségében. Ebben az érdekképviseletek és a MÁV elnök-vezérigazgatója is egyetértett az érdekegyeztető tanács tegnapi ülésén. A koronavírus-járvány megjelenése óta első alkalommal ült össze a csoportszintű VÉT.
Az egyeztetésen először Homolya Róbert elnök-vezérigazgató tájékoztatta a résztvevőket a pandémiás időszak foglalkoztatási tapasztalatairól és a MÁV-csoport aktuális gazdálkodási helyzetéről. A MÁV vezetője megköszönte valamennyi vasutas munkavállaló járvány alatt tanúsított magatartását, fegyelmezett munkáját, majd ismertette a következőket:
- csoportszinten 5300 dolgozó otthoni munkavégzésben volt, ebből most fokozatos visszatérés zajlik, a vállalat vizsgálja ás értékeli a Home Office eddigi tapasztalatait
- a személyszállításban a tanszüneti menetrend alkalmazása összességében 4-5%-os elmaradást okozott tavalyhoz képest a vonatok mennyiségét tekintve
- a kezdeti nehézséget után a munkavállalók védőeszközzel való ellátása folyamatossá vált
- a pandémiás helyzetben csoportszinten az elmaradt bevételek 4-5 milliárd forintra rúgnak havonta, a járványveszély elleni védekezés ezen kívűl is jelentős összeget emészt fel
- a MÁV Zrt.-nek még nincs erre az évre elfogadott üzleti terve, a gazdálkodással kapcsolatos előterjesztést a kormány tárgyalja majd
- a versenyképes vasút programja bírja az illetékes minisztériumok támogatását, hamarosan kormányülésen tárgyalják tovább. A program az előttünk álló évtized legfontosabb fejlesztési célkitűzéseit fogalmazza meg a vasúti pályahálózat, infrastruktúra, járműbeszerzés, értékesítés és szolgáltatásfejlesztés területén. A mai állami vasút nem versenyképes, technikailag, technológiailag és szolgáltatói szemlélet szempontjából sem. Hiányzik az egységes közlekedési menetrend és nincs egységes tarifarendszer.
- legfontosabb feladat most a vasúti törzshálózat egységesítése, a pályakorszerűsítés, karbantartás felgyorsítása, a pályasebesség emelése és a versenyképesség megteremtése
- a vasúti szolgáltatás színvonalának növelése érdekében mozdonybeszerzésre kerül sor, folytatódik az IC+ program, kettős üzemű motorvonat beszerzésre is szükség van, folyamatos a jegyautomaták beszerzése, üzembe helyezése, megújul a MÁV-HÉV járműparkja és folyik a regionális közlekedési koncepció kimunkálása
A mellékvonali járatritkításokkal kapcsolatban Homolya Róbert elmondta, hogy a járványügyi menetrendet felül kell vizsgálni, a vasúti közlekedési kapacitást azokon a vonalakon, ahol versenyképesebb mit a buszos közlekedés, vissza kell állítani. A vonatpótló buszok közlekedtetése legalább kettő milliárdos költséget jelent. A regionális közlekedés újragondolására van szükség ott, ahol fejlesztéssel jelentős utasszámnövekedés érhető el.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete felhívta a figyelmet a járatcsökkentés szakmaiatlanságára, következményeire,visszásságaira, az utas nélkül közlekedő szerelvényvonatokra, amelyek a vonatpótló buszokkal párhuzamosan, azonos időben közlekednek. A MOSZ ismertette a járatcsökkentés vontatási utazószemélyzet foglalkoztatásra gyakorolt hatását, legalább ötven mozdonyvezető munkaidőalapjának elvesztését, a képzés és kompetenciafejlesztés szükségességét és a MÁV-START-tal való egyeztetések mielőbbi megkezdésének igényét. A MÁV-START HR igazgatója kijelentette, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezete javaslatairól a jövő héten elkezdődnek a szakmai egyeztetések.
A VÉT ülésen elhangzott, ha a járványhelyzet megengedi a Vasutasnapi ünnepség, tiszttavatás és kitüntetések átadása ünnepélyes keretek között megtartása kerül, tervezett időpontja szeptember.
A munkáltató bejelentette, hogy a szenioritás anyagi elismerésének folyósítása a Megállapodásban foglaltaknak megfelelően a júliusi bérfizetési napon az arra jogosultaknak, megtörténik.