A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

A MÁV elutasította kezdeményezésünket a járvány alatti munkavégzés anyagi elismerésére


A Mozdonyvezetők Szakszervezete még június végén kezdeményezte a Covid 19 járvány alatti munkavégzés elismerését. Álláspontunk szerint a munkáltatónak – mint kiemelt jelentőségű közszolgáltatónak – anyagilag is szükséges elismernie a vasutas munkavállalók veszélyhelyzet alatt tanúsított áldozatvállalását és fegyelmezettségét, amely nagyban hozzájárult – a vasúti közlekedés területén – a sikeres járványügyi védekezéshez. Most megkaptuk a MÁV Zrt. válaszát, amelyben mint írják, a MOSZ által javasolt juttatás nem a legalkalmasabb eszköz a munkavállalók megtartására.

A MÁV Humánerőforrás vezérigazgató-helyettes által jegyzett levél kitér arra, hogy a MÁV elnök-vezérigazgatója a veszélyhelyzet alatt és azóta is többször megköszönte valamennyi munkavállalónak a pandémiás időszaki helytállást, a rendkívüli körülmények közötti folyamatos munkavégzést, amivel biztosították a járványhelyzetben is a MÁV közszolgáltatási feladatainak maradéktalan ellátását. 

Mellékeljük a munkáltatónak írt kezdeményezésünket és a MÁV válaszlevelét.

2021 szeptember-október

Mozdonyvezetők Lapja

2021 szeptember-október

  • Kezdeményeztük a vasutasok bérmegállapodásának újratárgyalását
  • Mozdonyvezetőkért emlékérem átadás
  • Záhony-Debrecen csapata nyerte a MOSZ Kupát
  • Területi hírek Debrecen, Miskolc
  • Tagkártya kedvezmények

Megtekintés Korábbi számok