A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Magyar réldzset a láthatáron - még három évet kell rá várni

,

A Kormány hozzájárult és kezességet vállalt egy hitel felvételéhez, amelyből a MÁV-START 50 darab két áramnemű 230 km/óra maximális sebességre képes villamos mozdonyt szerezhet be. A Kormány másik döntése értelmében elkezdődhet egy IC flotta kialakítása, amely 39 plusz opcionálisan 10 új, korszerű, vezérlőkocsival együtt legalább 7 kocsis távolsági szerelvényről szól, amelynek engedélyezett sebessége 230 km/h.

A kormányhatározat összekötötte a mozdonyok és a kocsik beszerzését, és kikötötte, hogy a mozdonyok megrendelése legkorábban a személyszállító kocsik megrendelésével egyidejűleg történhet meg. 

"Az új szerelvények felépítése és összeállítása lényegében a nálunk is népszerű, Budapest és Bécs között közlekedő, az osztrák Österreichische Bundesbahnen (ÖBB) által üzemeltetett RailJetekére hasonlít majd"- írja közösségi oldalán Vitézy Dávid államtitkár. 

A korábbi, száztizenöt villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményének részbeni megvalósítása történik majd. Ennek keretében 50 Vectron lehívására kapott most forrást a MÁV-START, a beszerzést az EUROFIMA finanszírozza. 

Az IC szerelvények beszerzésére, amely összesen több mint 380 kocsit jelent, a közbeszerzési eljárást még az idén meg kell indítani. Ez a kocsimennyiség  a teljes MÁV-Start IC távolsági flotta bő kétharmadát jelenti.

Vitézy Dávid úgy fogalmaz, hogy ez a beszerzés az összes hazai távolsági vonalon megoldja a távolsági járművek problémáját, úgy, hogy nemzetközi forgalomban is be lehet majd őket vetni. Az elképzeléseink szerint a Budapestről Miskolcot, Nyíregyházát, Debrecent és Szolnokot felfűző kör-IC-ben, Pécsre, Kecskeméten át Szegedre, Győrön át az ÖBB vonataival vegyesen Bécsbe, a Balaton déli partjára és az északi parti vonal villamosítása után az északi partra, Prágába, Varsóba, Belgrádba és akár a Balkán déli államai felé ezek az új, zárt ingavonatok járnak majd.

Figyelemmel a vasúti járműipar leterheltségére, az alkatrészellátás nehézségeire és ismerve egy tender és egy sorozatgyártás nagyjábóli időigényét, minimum 3 év szükséges az első szállításig - véli az államtitkár. Tehát legkorábban 2025 végén lehet esedékes az új mozdonyok és kocsik érkezése.

Az elkészült szerelvényekkel történő szolgáltatást az országos közlekedésszervező veszi majd igénybe, és adja tovább a MÁV-Startnak, a tendert közösen írják ki. A járműveket rendelkezésre állási alapon, szolgáltatási formában megrendelő ROSCO-konstrukció – az uniós jogszabályok szerint – arra is alkalmas, hogy ha távlatban, a 2033 után kötelező versenyeztetés után Magyarországon is a mainál több vagy a MÁV-Starttól eltérő szolgáltató jelenik meg a vasúti személyszállításban, más cég is üzemeltethesse majd a szerelvényeket a megrendelő megbízásából- tudatja Vitézy Dávid.

2023 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2023 1.szám

  • A MOSZ álláspontját igazolta az Európai Bíróság
  • Területi hírek
  • Vasútvállalati hírek
  • MOSZ Telefonflotta
  • Horgászverseny

Megtekintés Korábbi számok