Búcsúzunk Illés János egykori MOSZ tisztségviselőtől
A Mozdonyvezetők Szakszervezete gyászolja Illés János egykori tisztségviselőjét, aki 77 éves korában elhunyt. Személyében a MOSZ hőskorának egy újabb meghatározó személyisége távozott közülünk. Nyugodjék békében!

Illés János nem sokkal a II. világháború után, 1947 március 08.-án született. Vasutas családban nevelkedett – bátyja is mozdonyvezető volt – így iskolái elvégzése után egyenesen vezetett útja a Magyar Államvasutakhoz.1964-ben lépett vasúti szolgálatba. Egy évet lakatosként dolgozott, majd egy éven keresztül a mozdonyfűtők embert próbáló munkáját végezte. 1967-ben gőzmozdony-vezetői vizsgát tett, és belépett a „vezérurak” akkori „kiváltságos” világába. Mindig szívesen hallgattuk a „gőzös-világ vadromantikájáról” szóló nosztalgikus visszaemlékezéseit.1970-ben sikeresen vizsgázott villamos mozdonyvezetőként is. A gőzös vontatás megszűnése után, vasutas pályafutása végéig, villamos mozdonyon teljesített szolgálatot.
Közösségi emberként hamar a szakszervezeti „mozgalomban” találta magát. Először a Vasutasok Szakszervezete tisztségviselője volt, majd a Mozdonyvezetők Szakszervezete 1990-es megalakulása után a MOSZ Nyíregyházi tagcsoportjának vezetője lett. 1994-ben a Mozdonyvezetők Szakszervezete debreceni Területi ügyvivőjének választották. A MOSZ Ügyvivő Bizottságában végzett munkája mellett, 1998-tól 2002-ig a MÁV Központi Üzemi Tanácsának tagja és elnöke volt. 2002-ben vonult nyugállományba, azonban a társadalmi tevékenységét ekkor sem hagyta abba, a nyíregyházi vasutas nyugdíjasok közösségét szervezte, vezette. Sokan találkozhattak vele népzenészként is, hiszen népi együttes tagjaként előadásról, előadásra járta az országot.
A múlt évben egy fatális otthoni baleset után kórházba került és a gondos orvosi ápolás ellenére tudatát már vissza nem nyerve elhunyt. Személyében a Mozdonyvezetők Szakszervezete hőskorának egy újabb meghatározó személyisége távozott közülünk.
Nyugodjék békében!