mozdonyvezetok-szaks

A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hírlevél
© Mozdonyvezetők Szakszervezete - mosz.co.hu/page/72/artID/2945/html/csepke-andras-ment-v.html

Csépke András ment, vége az IC+ programnak?

Írta: ,

 A Magyar Nemzet iparági forrásokból úgy értesült, hogy leállhat a MÁV-START IC+ programja. A sorozatgyártás nehezen indult, és a hatósági próbákon kiderült, minőségi gondok is vannak a járművekkel. A MÁV-START élén történt személyi változást hivatalosan nem indokolták, de úgy tudni, Csépke András vezérigazgató távozása a járműgyártás kudarcának tudható be.

csepke-andras-ment-v

Nem indokolta a MÁV Zrt., miért kellett távoznia a személyszállító vállalat éléről Csépke András vezérigazgatónak, ugyanakkor iparági források szerint a háttérben az IC+ program sikertelensége állhat. A személyi változás megtörtént, a MÁV-START Zrt. élére Kerékgyártó Józsefet nevezte ki a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, azonban nem tudni, mi lesz a sorsa a cég járműgyártási tevékenységének.

Az IC+ program kezdeményezője a vasúttársaság korábbi vezérigazgatója, Zaránd György volt, aki azzal indokolta a személykocsigyártás megkezdését a szolnoki járműjavítóban, hogy ez a tevékenység biztosítja a telephely hosszú távú fennmaradását. Úgy vélekedett, hogy a MÁV-START járműállománya az uniós forrásoknak köszönhetően korszerűsödik, és egyre kevesebb szükség lesz a javítói kapacitásokra. A járműgyártás ezzel szemben hosszú távon munkát adhat Szolnokon.

Csépke András, Zaránd György utódja is elkötelezett volt a sorozatgyártás beindítása és hosszú távú felfuttatása mellett, több száz személykocsit, később mellékvonali motorvonatokat is tervezett előállítani. A sorozatgyártás azonban nagyon nehezen indult be. Már a prototípusokkal is lassabban készültek el, és a 2018-ra tervezett, nemzetközi forgalomba szánt húsz kocsi helyett csak hat gördült ki a gyárból, ráadásul a közlekedési hatóság utóbb ezeket is leállította műszaki hiba miatt. Hatósági futópróba során derült ki a baj, az ajtók zárásának vezérlése nem működött megfelelően. Ez alapján rendelték el a járművek utasforgalmi próbaüzemének felfüggesztését. A MÁV-START Zrt. a próbaüzem során észlelt hibáról a feljáróajtó osztrák szállítóját azonnal értesítette, akik javaslatot tettek a hibajelenség megszüntetésére. A módosításokat végrehajtották és kipróbálták két járművön, a bevezetett változtatások hatására a hiba megszűnt. A hiba megszüntetését, a konstrukció zavartalan működését újabb hatósági próbán bizonyította  a vasúttársaság,  és közölte, hogy a kifogásolt hibákat kijavították, a járművek tovább közlekedhetnek.

HÍRARCHÍVUM