Mozdonyvezetők Szakszervezete
Januártól már nemcsak a vonatokon, hanem a vonatok közelében is tilos lesz rágyújtani, azaz sem a peronon, sem az állomás épületének közelében nem lehet majd cigarettázni. Vigyázzunk, mert Szeged-Rókuson és a Vasútállomáson is könnyen belefuthat egy büntetésbe az, aki nem elég figyelmes. Igaz, csak áprilistól!
Jelenleg a vasúti járművek tizenöt százalékán lehet rágyújtani. Év végéig nagyjából négyszáz járműről távolítják el a hamutartókat.
Januártól a MÁV teljes területén tilos lesz a dohányzás, azaz a pályaudvarokon, a vasútállomásokon, a megállóhelyeken és azok peronjain, valamint az összes személyszállító vonaton - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.
Naggyá teszi Magyarországot a MÁV. A december 11-én hatályba lépő új vasúti menetrend garantálja, hogy az utasok úgy érezzék: olyan hatalmas országban vonatoznak, ahol az óriási távolságok miatt egyik településtől a másikig akár több óra is lehet az út. Érzésüket csak fokozhatja, hogy 2012-ben is lesznek olyan világtól elzárt települések, ahol még a vonat sem jár.