Újabb vasúti nagyprojekt indul
Újabb vasúti nagyprojekt támogatását hagyta jóvá az Európai Bizottság " közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken. Tasó László egy miskolci rendezvényen pedig azt emelte ki, hogy a közlekedés színvonalának javítása egyértelműen segíti a gazdaság versenyképességének növelését.
A több fázisban megvalósuló nettó 115 milliárd forint összértékű beruházásokban már korszerűsítették a Gyoma"Békéscsaba-vonalszakaszt, megújul Békéscsaba vasútállomás, kiépül az egységes európai vonatbefolyásoló rendszer (ETCS) a Budapest"Lökösháza-vasútvonalon. A fejlesztéseket 85 százalékban a Kohéziós Alap forrásai finanszírozzák. A részletekről az NFM közölte, hogy tavaly decemberben befejeződött a több mint 32 kilométer hosszú Gyoma"Békéscsaba vasúti vonalszakasz rekonstrukciója.
Csárdaszálláson és Mezőberényben felújították az állomást, Murony teljesen új állomásépületet kapott. A három állomáson biztonságos magasperonok épültek, amelyek akadálymentes aluljárókon keresztül közelíthetőek meg, az előterek átépítésével több mint 100 autót és 76 kerékpárt befogadó parkolót alakítottak ki " közölte az NFM.
A nagyprojekt részeként folyamatban van a békéscsabai állomás teljes körű felújítása. Átépül a vágányhálózat, megszűnnek az ideiglenes sebességkorlátozások, növekszik az átbocsátóképesség. A több mint 150 éves műemlék épület előtti teret parkosítják, megújulnak a vasútállomáshoz vezető útszakaszok és járdák, biztonságosabbá teszik a peronok megközelítését. A vágányok mellett több mint 2000 méter hosszban zajvédő falat létesítenek.
A projekt keretében korszerűsítették a vontatási transzformátor-alállomást Cegléden, új elektronikus vasúti biztosítóberendezések épülnek ki a Gyoma és Békéscsaba közötti vonalszakasz több állomásán. Zajlik az ETCS vonatbefolyásoló rendszer telepítése a fővárostól az országhatárig. A tervezett ütemezés szerint a beruházások minden eleme legkésőbb 2016 első felében megvalósul " közölte a szaktárca.
A NFM közleményében Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kifejtette: a nemzetközi korridor a már elvégzett és kivitelezés alatt álló fejlesztések eredményeként a fővárostól az országhatárig teljes hosszban megújul. A vonatközlekedés szolgáltatási színvonala nő, az utazás gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb lesz, az áruszállítás feltételei jelentősen javulnak. A Békés megye elszigeteltségét enyhítő beruházások közúton is folytatódnak, a Viharsarok egyre könnyebben megközelíthetővé válik, közelebb kerül a fővároshoz és Nyugat-Európához " közölték.
Fontos a közlekedés színvonalának javítása
A közlekedés színvonalának javítása egyértelműen segíti a gazdaság versenyképességének növelését " mondta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár Miskolcon, sajtótájékoztatón pénteken. A politikus a borsodi, a szabolcsi és a Hajdú megyei Volán-társaságok fúziójából létrejött miskolci központú Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-nél tartott tájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a Volán-társaságok regionális átalakítása januárban lezárult, a 24 korábbi cég helyett 7 vállalat jött létre.
Az átszervezés célja a költséghatékony működés, a szolgáltatók és szolgáltatásaik versenyképességének megteremtése volt " tette hozzá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, aki elmondta: fontos az is, hogy a közúti közösségi közlekedés javuljon. Hozzátette: e területen az állam szerepvállalása a továbbiakban is jelentős marad.
Az államtitkár kiemelte: az új cég a közeljövőben mintegy kétszáz autóbuszt vásárol, ezzel elérhető, hogy a járműpark 14 éves átlagkora 10 évre csökkenjen. A jármű-korszerűsítési programra azért is szükség van, mert 2017-ben liberalizálják a piacot, és vélhetően versenytársak jelennek majd meg. A tervek szerint a Volán név a továbbiakban is megmarad " mondta Tasó László.
Az új észak-magyarországi közlekedési cég 3200 embert foglalkoztat, a csaknem ezer autóbusz évente mintegy 80 millió utast szállít mintegy 5500 kilométer vonalon.
forrás: www.mno.hu