Budapest-Belgrád: a 400 milliárdos terepasztal
Sziklaszilárd a kormányzati elhatározás a gyengén kihasznált Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújítására. Ez nagyjából annyiból valósulna meg, mint a 4-es metró, csakhogy uniós támogatás helyett visszatérítendő kínai hitelből " írja a hetilap. Az ár tehát 40 milliárd forint lenne.
projektet itthon úgy adják el a politikusok, hogy sikerült forrásokat találniuk, pedig inkább arról van szó, hogy Kína talált finanszírozót stratégiai terveinek megvalósításához, a kínai üzemeltetésben lévő görög kikötői terminálok bekapcsolásához az európai vérkeringésbe. Ehhez a katasztrofális állapotú balkáni és magyar vonalak felújítása elengedhetetlen.
Csakhogy Magyarország szempontjából keresve sem igen lehet érdektelenebb vasútfejlesztést találni. A szóban forgó, 166 kilométeres Budapest-Kelebia vonalon a mai maximum 80 kilométeres óránkénti sebesség jelentős emelése a gyér személyforgalom miatt nem tűnik kifizetődőnek, hiszen a tehervonatok 120-nál gyorsabban nem haladhatnak, de inkább a 100 a bevett. Ennek ellenére a lap által megszerzett kínai-magyar-szerb háromoldalú megállapodás legalább 160, de akár 200 kilométer/órás pálya építését vizionálja.
Ami a beruházási igényt illeti, a Kelebiáig tervezetthez hasonló paraméterekkel rendelkező, ráadásul eleve kétvágányú Szajol-Püspökladány-szakasz átépítése 161 milliárd forintba került, pedig az csupán 67 kilométeres! A 2,4 milliárdos kilométerenkénti árral számolva 398 milliárd adódik Budapest és Kelebia között. Jó egy éve a Miniszterelnökség is hasonló becslést közölt lapunkkal. Ez már a 4-es metró 450 milliárdos költségeivel vethető össze.
forrás: www.logisztikama.hu