A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Nagy dobásra készül


Nagy dobásra készül a MÁV Budapesten

A hat évtizede alig használt Körvasút reaktiválásával Pilisvörösvár és Kunszentmiklós között indítana Budapesten keresztülrobogó járatot a MÁV - közölte a cég. A fejlesztéssel elsősorban a Budapest elővárosában, illetve a fővárosban élők utazását könnyítenék meg, új megállók és állomások is épülnének.


A MÁV jelenleg is igyekszik forrást keresni a több milliárd forintos nagyságrendű projekt megvalósítására. A terv alapján az esztergomi, illetve a kelebiai elővárosi vonalakat kötnék össze oly módon, hogy a Pilisvörösvár felől érkező vonatok egy része a régóta csak tehervonatok és néhány nemzetközi vonat által használt pesti Körvasúton haladna tovább, majd a Közvágóhídnál csatlakozna a szintén jelenleg is használatban lévő kelebiai vonalra. A MÁV célja ugyanis egy olyan rendszer kialakítása, melyben az elővárosi vonatok nem csupán a budapesti fejpályaudvarokra érkeznének, hanem alternatív útvonalon keresztülhaladnak Budapesten, és egy, a fővároson túl lévő elővárosba érkeznének (vagy egy Budapest ellentétes oldalán lévő állomásra).

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok