MOSZ Kupa
Itt a nyár,lassan a befejezéséhez érkezik a 2014/2015-ös MOSZ Kupa sorozat.
A benevezett csapatok-ebben az idényben 22 "ősszel-tavasszal a területükön selejtezőket játszottak,a csoportokból az első két helyezett jutott a középdöntőbe.
Fájdalom,hogy a Dél-Nyugat Magyarországi tagcsoportok már évek óta nem képviselik területüket ebben a sport-sorozatban.
Idén a szokásoktól eltérően a MOSZ Sportbizottsága szervezte,rendezte a középdöntőt,elkerülve a tavalyi kapkodást.Tavaly ugyanis nem volt jelentkező a nevezett tagcsoportok közül,akik megszervezték volna a középdöntőt,így Bp.Keleti tagcsoport az utolsó pillanatban beugrott és vállalta a feladatot.Most az előbbieket kivédve időben elkezdhettük a szervezést.
Az eddigi hagyományoknak megfelelően két-két napon,május 27/28 és május 28/29-én 5-5 csapat(Szolnok II; Szentes; Sopron I; Komárom; Bp.Keleti és Püspökladány; Mezőhegyes/Szeged; Hegyeshalom; Szombathely; MOSZ Cargo) részvételével Üllőn (ahol a foci volt a főszereplő) és Gyömrőn(szállás ,étkezés) került megrendezésre az 1. és 2. középdöntő.
A mérkőzések mindhárom napon jó hangulatban teltek pedig a győzni akarás motivációja minden csapatot fűtött.Egy-két kék-zöld folton kívül súlyosabb sérülések a MOSZ Kupa szigorú szabályai és a játékosok sportszerű viselkedése miatt nem keletkeztek , illetve egyetlen eset volt-a túlzott vehemencia miatti összeütközés következtében- az egyik kolléga vérző fül-sérülést szenvedett.Az esetében nyolc napon belüli gyógyulás várható,a munkavégzésben nincs akadályozva.Ezúton is kívánunk neki mihamarabbi gyógyulást és,hogy ez az eset ne szegje kedvét a későbbi években való játéktól!
A sorsolásnak és a csapatoknak köszönhetően mindkét középdöntőn az első napon lejátszott mérkőzések után másnapra még nyílt volt a továbbjutó csapatok kiléte,így a vacsorák és a beszélgetések is jó hangulatban,fogadkozásokkal,esélylatolgatással teltek.
A mérkőzések eredményei:
1.Középdöntő
Sopron I "Bp.Keleti 1:2;
Komárom-Szolnok II 1:4;
Bp.Keleti-Komárom 4:4;
Szentes-Sopron I 2:8;
Szolnok II-Szentes 5:1;
Sopron I "Komárom 8:3;
Sopron I-Szolnok II 0:0;
Bp.Keleti "Szentes 5:1;
Komárom Szentes 3:3;
Bp.Keleti "Szolnok II 0:0.
2.Középdöntő:
Cargo-Hegyeshalom 2:6;
Szombathely-Mezőhegyes/Szeged 2:4;
Hegyeshalom-Szombathely 4:7;
Püspökladány-Cargo 4:2;
Mezőhegyes/Szeged-Püspökladány 4:1;
Cargo-Szombathely 0:3;
Cargo-Mezőhegyes/Szeged 1:8;
Hegyeshalom-Püspökladány 1:2;
Szombathely-Püspökladány 1:6;
Hegyeshalom-Mezőhegyes/Szeged 5:6.
A kialakult végeredmények:
1.középdöntőből Szolnok II és Bp.Keleti csapatai ;
2.középdöntőből Mezőhegyes/Szeged és Püspökladány csapatai jutottak a döntőbe.
Június 2-án tartotta a sportbizottság a soros ülését,amin a döntőre érkezett pályázatot értékelte.
Egy tagcsoport-Hegyeshalom-nyújtott be pályázatot a MOSZ Kupa megrendezésére,így náluk-illetve Mosonmagyaróváron-lesz a döntő 2015.július 13/14-én.
A MOSZ Kupa kiírása értelmében az 1.középdöntő 1.helyezettje; a 2.középdöntő 2.helyezettje a rendező csapatával kerül közös csoportba, míg a 1.középdöntő 2.helyezettje, a 2.középdöntő 1.helyezettje a címvédővel azonos csoportba kerül a döntőn. Így a csoportok:
Döntő 1.csoport: Hegyeshalom,Szolnok II,Püspökladány
2.csoport:Miskolc I,Bp.Keleti,Mezőhegyes.
A sportbizottság kellemes időt és jó játékot kíván a döntőbe került csapatoknak!