A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Hamarosan indulnak a nagy tenderek


Hamarosan indulnak a nagy tenderek

A 30-as vonal felújításának folytatása mellett több vasúti és közúti pályázatra számíthatunk.

A Balaton déli partján futó vasútvonalon a Lepsény"Szántód-Kőröshegy szakasz pályafelújítáaával elkészültek, az állomásokon még van tennivaló. A korszerűsítés folytatása mellett a kiemelt projektek között szerepel a Budapest"Miskolc, a Püspökladány"Debrecen, a Kelenföld"Pusztaszabolcs, a Szeged"Hódmezővásárhely"Gyula vasútvonal felújítása, és a Déli összekötő vasúti híd rekonstrukciója is. Ezekre a fejlesztésekre mintegy ezermilliárd forint jut a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban. Emellett ötszázmilliárd forintból mintegy 220 kilométernyi közút építésének előkészítése zárulhat le, többek közt az M30-as országhatárig húzódó szakasza és a Budapest"Vác közötti 2A jelzésű út gyorsforgalmi úttá fejlesztése.

A Világgazdaság szerint ennek a gyors tendereztetésnek a november 1-jével hatályba lépő, módosított közbeszerzési törvény az oka, a NIF Zrt. még e dátum előtt szeretné elindítani a közbeszerzéseket. A hivatalos indoklás a törvénymódosításra a versenyhelyzet erősítése, a nagyobb átláthatóság. Ez azonban késleltethetné a pályázatok kiírását, a módosított törvény értelmében ugyanis több dokumentumot " például a minőségbiztosításról szólót " újra be kellene szerezni. A megfelelő készültségű pályázatokat ezért még a hatályba lépés előtt meg kell jelentetni.

iho.hu

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok