A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Egyeztetés a Tábla-PC ügyében " MÁV-START- 2016. január 5.


tabla_pcSzakszervezetünk már a múlt év végén kezdeményezte a Tábla-PC bevezetése ügyében a konzultációt, melyre a munkáltató kérésére január 5-én került sor. A zárfékes híradásokból arról értesültünk, hogy a munkáltató január végén tervezi kiadni a mozdonyvezetőknek a Tábla-PC-ket (két darab akkumulátorral) plusz oktatással egybekötve. A MOSZ célja, hogy megállapodásban kerüljenek rögzítésre az eszköz használatára és felelősségi viszonyaira vonatkozó szabályok. A cégvezetés előzetes tájékoztatója szerint a Tábla-PC-k szétosztást és használatba vételét január végén kezdenék meg 8 órás oktatás keretében. A Tábla-Pc dokkolók beszerzésére és az MFB fejlesztésére közbeszerzést írnak ki, majd annak lezárása után 2016. július elején indulna az "éles" üzem. A július elsejét megelőző időszakot a munkáltató tesztüzemnek tekinti, ez alatt már a papíralapú dokumentumokat (pl.:Útvonalkönyv) a Tábla-Pc-én elérhetővé kívánja tenni, így azokat már nem kell majd magánál tartaniuk a mozdonyvezetőknek.  Szakszervezetünk kérte, hogy társaság vezetése adja át azokat a dokumentumokat, melyeket a munkavállalókkal alá kívánnak íratni, illetve a felelősségi viszonyokat mérséklő, az eszközre vonatkozó biztosítás általános és különös feltételeit. Erre a cégvezetés ígéretet tett, hogy legkésőbb a jövő hét elejére megküldik. Megállapodás nem született, a tárgyalások a következő héten folytatódnak.

Letöltés: Konzultáció kezdeményezése

Letöltés:Válaszlevél

Letöltés: Válasz a válaszlevélre

2021 január-február

Mozdonyvezetők Lapja

2021 január-február

  • Napi - heti pihenőnap és pihenőidő a MÁV Csoportnál
  • Kollektív Szerződés egységesítésére irányuló tárgyalások a Startnál
  • Megrendülten búcsúzunk, elhunyt Hornok Béla
  • A munkáltatónak biztosítani kell a védőoltás felvételéhez szükséges szabadidőt
  • Új díjcsomagok a MOSZ tagi flottában
  • MOSZ tagkártya kedvezmények
  • Tram-train Az elfeledett, de új életre keltett városközi villamos

Megtekintés Korábbi számok