Levélben kerestük meg a MÁV Csoport vezetését, hogy hol tartanak az ETCS 2 bevezetésének, szabályozásának és oktatásának előkészítési folyamatai
Szakszervezetünk levélben kereste meg a MÁV elnök-vezérigazgatóját és a MÁV-START vezérigazgatóját az ETCS (European Train Control System - Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) 2. szintjének hazai bevezetésével kapcsolatban.
Amint az ismeretes előzetes tervek szerint már a tavalyi év végén be kellett volna üzemelni az első pályaszakaszokon az ETCS 2-t, ez a határidő kitolódott 2017. január elsejére. Korábban már többször folytattunk konzultációt e témában a szabályozás és az oktatás előkészületi tevékenységeiről. Úgy látjuk, hogy a tervezett 2017. január elsejei átadás késni fog, mert a közlekedésbiztonságot érintő szabályozás még nem készült el, illetve a szimulátorral történő járműoldali berendezések biztonságos kezelést garantáló képzés előkészületei is elakadni látszanak. Olvasd el csatolt levelünket.
