Búcsúznak a különleges toronytól
 Május 11-Âí©n kezdik el bontani a fehérvári vasútállomás különleges, hazánkban egyedülálló építményét, ami egészen eddig irányítótoronyként működött. A bontással kapcsolatban azonban furcsa és érthetetlen a titkolózás.
A május 11Â-ei időpontot a közösségi oldalon már napok óta emlegetik. A szóbeszéd persze kevés, ezért egy hét óta próbálunk hivatalos választ kapni az ezzel kapcsolatos  levélben feltett  egyszerű kérdéseinkre. Egyebek között arra: mikor bontják a tornyot? Igaz-Âe, hogy május 11-Âí©n kezdik el a munkát?
A vasútállomás felújításáért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) napok múltán ezt a választ küldte: A bontást jogerős építési engedély birtokában, jogszerűen végzi a vállalkozó. A kivitelezés ütemtervéhez igazodva a bontás pedig akkor kezdődik, amikor minden műszaki és technikai feltétel teljeskörűen biztosított, beleértve a menetrendi szabályozást is  írták. Ebből arra következtettünk, egyszerű kérdéseinket nem értették, ezért újból feltettük őket: Mire a NIF ezt írta: A torony bontása várhatóan a jövő hét közepén megkezdődik. A menetrend változása kapcsán a MÁV Zrt. tud felvilágosítást adni. Nos, ebből úgy tűnik, a pontos dátumot nem akarják elárulni. De azt is hiába tudakoltuk: mennyibe kerül a bontás?
A területet üzemeltető MÁV még ennyire se fárasztotta magát: válaszra sem méltatott bennünket. A titkolózás azért érthetetlen, mert a torony bontása a menetrendre is hatással van, hiszen a vasbeton épület eltüntetése nem kis feladat. Úgy tudjuk, a torony bontása miatt május 11-Âí©től 13Â-áig szünetel a
vonatközlekedés Fehérváron. A vasutasok ugyanis már megkapták erről a belső tájékoztatást. Ezekben a napokban ürítik ki az irányítótornyot, amely az utolsó pillanatig ellátta a feladatát.
Nos, azért sem értjük, miért késik a MÁV válasza, mert a szabályzatuk szerint ha a menetrend változása miatt a vonat közlekedése szünetel, megszűnik, vagy a vonat korábban közlekedik, akkor a módosított menetrendet a változást megelőzően legalább 14 nappal, minden egyéb esetben a változást megelőzően legalább 7 nappal kell meghirdetni. Most, amikor írásunk készül  hat nappal a bontás előtt  az úgynevezett elvira  azaz az interneten is elérhető menetrendi adatbázis  alapján még nem tudhatja az utazó, hogy mire számíthat, ha az említett időpontban vonattal akar útnak indulni.
A torony megmentéséért küzdő civil szerveződés május 11-Âí©n 9 órára megemlékezést hirdetett: búcsúznak a toronytól. A főszervezők  Sárvári Zoltán és Kühár Egon Krisztián  azt mondják, sajnálják, hogy úgy tűnik, az Ybl-Âdíjas építész, Rimanóczy Gyula tervei alapján épült tornyot nem sikerül
megmenteni. Pedig nemrég még reménykedtek, hiszen március 9-Âí©n a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ munkatársai helyszíni szemlét tartottak az állomáson. Azt vizsgálták, műemléki értéket képviselÂe a vasúti torony? Az épület 2009. és 2011. között
ideiglenes védettséget élvezett, de kikerült ebből a körből. Ezért az állomás felújításának megtervezésekor már nem számoltak vele, lebontásra ítélték.
Nos, a toronyért izgulókban újra felébredt a remény, hogy az egyedi épület védettséget kaphat. A nyilvántartási eljárás első lépéseként tartott helyszíni szemlén jelen voltak a MÁV és a NIF képviselői is. Ám a Forster központ szakemberei a határidő leteltével mégsem hozták meg határozati javaslatukat a
toronyról. Azért nem, mert a Forster központ márciusban nem vonta be ügyfélként a NIFÂ-et: jóhiszeműen, hiszen a NIF a tulajdoni lapon nem szerepelt.
Ám közben kiderült: a NIF is jogosult arra, hogy ügyfélként szerepeljen az eljárásban. Ezért a Forster központ új eljárást indított. A NIFÂ-et megkérdezték, szeretnéÂ-e, ha megismételnék a helyszíni szemlét. A NIF igennel felelt, annak ellenére, hogy már a márciusi szemlén is képviseltették magukat
szakembereikkel.
Ezzel pedig időt nyertek. A Forster központ ugyanis hiába jelezte: megismétli a nyilvántartási eljárást  ennek halasztó hatálya a bontásra nincsen  tudtam meg Ujj Boglárkától, a Forster központ jogi referensétől. Ezt felismerve a NIF és a MÁV gyorsan akar lépni, ezért titkolóznak, amíg csak lehet  vélik a torony védői. És mivel az elmúlt napokban hiába leveleztünk a NIFÂfel és a MÁV-Âval, mi is úgy érezzük, hirtelen sürgőssé vált, hogy a torony  amelynek bontását többször elhalasztották  most rövid időn
belül eltűnjön a színről.
Jogi értelemben nincs akadálya a bontásnak: a híres Rimanóczy-Âtoronynak vesznie kell, mielőtt esetleg védett műemlékké válhatna.
A különleges épületen legfeljebb a csoda segíthet. A mi lelkiismeretünk tiszta: lapunkban már évekkel ezelőtt figyelmeztettük a közvéleményt arra, hogy ha nem vigyázunk, egy fontos érték megy veszendőbe... De hiába
Forrás: www.feol.hu
