A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Nyesi a vágányzár a vasúti profitot


Áruszállítás Visszaeső bevétel, csökkenő nyereség

Nem 2015 volt a hazai vasúti áruszállítás csúcséve. Hiába a nagy állami fejlesztések, a terület versenyképessége stagnál a vasúti szakmai képviselet szerint.

Tavaly összességében gyengébben szerepelt az ország hat legnagyobb vasúti áruszállítója, mint egy évvel korábban. Már az együttes, 87,5 milliárd forintos árbevételük is kisebb lett a 2014-esnél, bár volt, aki javított. A hazai magánkézben lévő CER Hungary Zrt. például 3,4 milliárdról 5,4 milliárdra bővítette a forgalmát, félmilliárdot rátett a bevételére az MMV Magánvasút, és nőtt a lengyel hátterű AWT Rail bevétele is. Viszont rontotta az együttes mutatót a fiatal GYSEV Cargo, a több éve aktív Train Hungary, valamint a terület legnagyobb szereplője, a Rail Cargo Hungaria (RCH) is, utóbbinak a bevétele 6 százalékkal, 66,7 milliárd forintra esett.

Az osztrák tulajdonú RCH vezérigazgatója, Kovács Imre szerint a vasúti árufuvarozás továbbra is egyenlőtlen feltételek között harcol a közúttal. A magas költségek miatt már a tevékenységük elindítása is nehezebb, képzésüket az állam nem támogatja, de a pályahasználatért a teljes hálózaton pénzt kér. Sok a vágányzár, gyakoriak az ellenőrzések, és magasak a bírságok. A vasúti árufuvarozók nem kapnak állami támogatást, míg a közutasok az útdíjhasználat után csökkenthetik iparűzési adójukat.

A vezérigazgató az előbbieket a Hungrail elnökségi tagjaként sorolta fel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékesének a vasúti szervezet elnökségi ülésén. A minapi rendezvényen bemutatott - ma már a tárcánál lévő - versenyképességi csomag szerint hatékony kormányzati szerepvállalás mellett javítható lenne a terület versenyképessége. Ez utóbbi azért fontos, mert - Kovács Imre szerint - az elmúlt időszakban például hiába költött az állam rengeteget a vasúti infrastruktúrára, a vasúti fuvarozás versenyképessége nem javult. A javaslat tartalmazza például a lassú menetek felszámolását, a 750 méteres vonathossz és a 225 kilonewton tengelyterhelés biztosítását, Budapest 60 kilométeres körzetében a fővároson való átjutást jobban biztosító infrastruktúrát, más fejlesztéseket és azt is, hogy a vállalkozó vasúttársaságok adókedvezmény formájában kapják vissza a befizetett pályahasználati díj egy részét. Létrejöhetne egy kormányzati alap is a vasúti árufuvarozás fejlesztésére.

Tavaly az érintett vállalatok csak részben vagy nem tudták ellensúlyozni a bevételcsökkenésüket, vagy a hasznukra fordítani azt, hogy nőtt a forgalmuk. Az MMV a nagyobb bevételből is kisebb üzemi és adózott eredményt hozott ki, mint 2014-ben, a CER Hungary és az AWT Rail eredménymutatói pedig csak szinten maradtak a nagyobb forgalom mellett. A Train Hungary üzemi és adózott eredménye a bevételével együtt romlott, a GYSEV Cargo pedig nagyjából tartotta magát. Az RCH nagyot spórolt, így eltüntethette a 2014-es veszteségét.

(Világgazdaság)

2024. 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024. 1.szám

  • Megállapodás - garantált reálkereset emelkedéssel
  • Sikeres pályán az RCH
  • Szép volt, jó volt, elég volt!
  • Made in Hungary
  • Csak egy ugrás Bécs

Megtekintés Korábbi számok