A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

A világ legrövidebb IC-je és más finomságok a MÁV zalaegerszegi járatán


Idén már csak egy vagonnal indítják el a Budapestről Zalaegerszegre közlekedő Göcsej IC vonat, ráadásul a járatot egyéb teljesen értelmetlen szívatásokkal is tönkretette a MÁV - írta egy olvasó az Indexnek, hozzátéve: Olyan jelentéktelen települések vannak ezen az útvonalon, mint például Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg, és napi egy darab Intercity közlekedik erre.

Az egy mozdonyból és egy vagonból álló vonat ráadásul a húszezer lakosú Várpalotán nem áll meg, de olyan párszáz fős falvaknál, mint Batyk, Zalabér, Ukk viszont igen, amivel jelentősen megnő a menetidő a zalaegerszegieknek.

Olvasónk panasza szerint tavaly még két órával később közlekedett ez a vonat és nem is állt meg a kis falvaknál, így kényelmes időpontban és gyorsan haza lehetett jutni a fővárosból Zalaegerszegre, rendszeresen tele is volt utasokkal, pedig akkor még legalább két kocsit kapcsoltak a mozdony mögé. "Gondolom jövőre megszüntetik ezt a vonatot arra hivatkozva, hogy nem elég kihasznált" - tippeli olvasónk, aki egy arra járó kalauznál is rákérdezett az okokra. A kalauz szerint munkaerőhiány van, nincs elég mozdonyvezető, kalauz és karbantartó sem, a létszámhiány miatt pedig sok vonatot nem tudnak elindítani. Ebben lehet valami, mivel sok vonalon hónapok óta állandóan bemondják, milyen munkakörökbe keresnek dolgozókat, és nyárra diákmunkásokat is várnak.

Forrás:index.hu

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok