A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

MÉG BE SEM MUTATTÁK, MÁRIS TAROL BERLINBEN A MÁV LEGÚJABB JÁRMÅ°VE

,

Miközben Berlin minden idők legnagyobb vasúti szakkiállítására készül, a CER Vezető Bizottsága " amelynek több mint négy éve tagja Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója " javaslatot tett a megüresedett elnöki pozíció betöltésére. Hétfő délután az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közösségének (CER) közgyűlése Rüdiger Grubét, a Deutsche Bahn vezérigazgatóját meg is választotta a szervezet vezetőjének.

A berlini vásárváros vasúti szakkiállítása minden eddigi rekord megdöntésére készül. A hétfői sajtótájékoztatón dr. Christian Göke, a berlini vásárvárost üzemeltető Messe Berlin GmbH ügyvezető igazgatója közölte: "Elértük fizikai teljesítőképességünk határát, az InnoTrans-on még soha ennyi kiállítót nem kellett elhelyeznünk, mint az idén. Hosszú várólisták voltak, de a helyek optimalizálásával minden igényt kielégítettünk".

A 11. InnoTrans nemzetközi vasútijármű- és közlekedéstechnikai kiállításon hatvan ország 2950 kiállítója vesz részt. Hat ország először mutatkozik be, s mintegy 200 olyan társaság érkezett az idei szakkiállításra, amely korábban nem volt jelen. Nagy fegyvertény az is, hogy a nemzetközi kiállítók aránya 62 százalékos, nagyobb mint valaha. Különösen az ázsiai és az ausztrál jelenlét erősödött. A MÁV-csoport legutóbb két éve az IC+ kocsiját, ezúttal pedig az FMK-008 síndiagnosztikai vasúti járművét vitte ki Berlinbe. A Magyarországon e hónap elején bemutatott jármű iránt máris hatalmas az érdeklődés, "a kedd 10 órai hivatalos megnyitótól kezdve a MÁV-START, a MÁV Központi Felépítményvizsgáló (KFV) Kft. és a MÁV Vagon Kft. közös standján egymást érik majd az üzleti megbeszélések" " közölte Béli János, a MÁV KFV Kft. ügyvezető igazgatója.

MÁV Csoport

2021 január-február

Mozdonyvezetők Lapja

2021 január-február

  • Napi - heti pihenőnap és pihenőidő a MÁV Csoportnál
  • Kollektív Szerződés egységesítésére irányuló tárgyalások a Startnál
  • Megrendülten búcsúzunk, elhunyt Hornok Béla
  • A munkáltatónak biztosítani kell a védőoltás felvételéhez szükséges szabadidőt
  • Új díjcsomagok a MOSZ tagi flottában
  • MOSZ tagkártya kedvezmények
  • Tram-train Az elfeledett, de új életre keltett városközi villamos

Megtekintés Korábbi számok