ÜB ülés december 06.
A Mozdonyvezetők Szakszervezetének Ügyvivő Bizottsága a mai napon megtartotta soron következő ülését. Az alábbi napirendi pontokat tárgyaltuk meg.
- A MÁV Zrt. VÉT szintén a mai nap reggelén ülésezett amelyen napirendként szerepelt volna a 2017. évre vonatkozó béremelési munkáltatói javaslat, ám a munkáltató erre vonatkozó előterjesztést nem tett (vagy nem akart tenni). Így továbbra is maradt "0" béremelési verzió. Az Ügyvivő Bizottság elfogadhatatlannak tartotta a munkáltató magatartását, többek között azért is, mert mint azt a MÁV Start vezetője kijelentette egy korábbi ülésen, hogy a bérekről csak csoportszinten kívánnak tárgyalni.
- Következő napirendként a MOSZ által kezdeményezett kollektív munkaügyi vita követeléseiről tartott újabb egyeztetés "eredményei" tárgyalta meg az ÜB. Az egyeztetés nem volt eredményes, bár a munkáltató néhány követelésünkre pozitív visszajelzést adott, ám több felvetésünket egyértelműen elutasította. Jelenleg várjuk a munkáltató által megfogalmazott megállapodás tervezetet, amelynek megismerése után a MOSZ testületei döntenek a folytatásról.
- Az Ügyvivő Bizottság áttekintette a megüresedett ügyvezető alelnöki tisztség betöltésének javasolt folyamatát, elfogadta annak időbeli ütemezését (pályázatkiírás, pályázatértékelés, személyi meghallgatás, döntés). Az Ügyvivő Bizottság döntése értelmében a "utódlási folyamat" az ezelőttieknek megfelelően fog lezajlani.
- A testület tanulmányozta a MÁV Start Zrt. azon tervét, hogy Startos mozdonyvezetőket az RCH-nál milyen formában kívánnak foglalkoztatni. Áttekintettük az erre vonatkozó vezérigazgatói rendelkezés tervezetét, illetve az érintett mozdonyvezetőknek felkínálandó munkaszerződés-módosítás tervezetet. A Mozdonyvezetők Szakszervezetének határozott álláspontja, hogy nem támogat semmi olyan munkáltatói intézkedést, amely arra irányul, hogy tagtársainkat kiszervezze a Kollektív Szerződés bizonyos pontjainak hatálya alól. Ezért felhívjuk a figyelmét minden érintettnek, hogy alaposan gondolja át, hogy ilyen munkaszerződés-módosítást aláír e, és kérjük, hogy előtte mindenképpen beszéljen a MOSZ tisztségviselőivel.
A következő ÜB ülés időpontja: 2016.12.21.
