Versenytársat kap a MÁV-START a hegyesi vonalon?
A regionalbahn.hu számolt be arról, hogy 2020 nyarától Bécs-Budapest között napi két vonat közlekedtetésével a cseh RegioJet vasútvállalat beszáll a magyar vasúti személyszállításba
Információk szerint a magánvasúttársaság piaci alapon, állami támogatás nélkül indítaná sárga vonatait a magyar és osztrák főváros között, amellyel nemcsak a MÁV-START, hanem a Railjet vonatokat üzemeltető ÖBB is versenytársat kapna. Hegyeshalomtól Budapestig az egyik magánvasút lenne partnere Radim JanÄura cégének.
A regionalbahn.hu az információ hitelességéről megkérdezte a RegioJet sajtókapcsolatokért felelős munkatársát, aki válaszában hivatalosan ugyan nem kommentálta az értesüléseket, de nem is cáfolta azokat. Azonban jelezte: Budapest a kiemelt célpontok között szerepel. Egyelőre nem tudni biztosan azt sem, hogy tartható-e a jövő nyári határidő. Iparági források azonban egyértelműen jelezték: a MÁV-START számára is előnyös lenne a versenyhelyzet, nem csak azért, mert valóban kihívások elé kerülne az állami vasúttársaság, hanem azért is, mert így vagy úgy, de a mostani zsúfolt bécsi vonatokat némileg biztosan tehermentesítik a RegioJet járatai.
A 2009-ben alapított, cseh magántulajdonban lévő RegioJet nyolc éve van a cseh piacon, Szlovákiában pedig 2012 óta közlekedtet vonatokat, megtörve ezzel az állami monopóliumot és javítva a vasúti személyszállítás színvonalát.
