Közös holdingban a MÁV és a Volán?
MÁV-VOLÁN Nemzeti Közlekedési Vállalat Nonprofit Zrt. néven holdingcégbe vonná össze az államvasutakat és a távolsági buszjáratokat működtető Volánt az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM), tudta meg az azonnali.hu
Az Azonnali birtokába került egy minisztériumi dokumentum, amelyben a MÁV és a Volán közös holdingba való összevonására tesznek javaslatot a kormánynak, és az egészet az ITM alá rendelnék. Az erről szóló tervezet a kormány ülésének a napirendjén van.
Az előterjesztő ITM az osztrák állami vasút, az ÖBB példájára hivatkozva azt írja a dokumentumban: a cél az, hogy a helyközi autóbuszos közszolgáltatókat, illetve a vasúti személyszállítást és infrastruktúra-menedzsmentet holdingszerűen egyesítsék. A javaslatot megfogalmazó minisztérium szerint az egy kézben lévő tulajdonosi és szakmai irányítással hatékonyabban történne a közösségi közlekedés feladatainak meghatározása, össze lehetne hangolni a fejlesztéseket, megvalósulhatna az évek óta húzódó egységes tarifa- és kedvezményrendszer, a döntési folyamatok hatékonyabbak, gyorsabbak és számonkérhetőbbek lennének, egyértelműbbé válnának a felelősségi körök és hatékonyabban tudnák kezelni azokat a konfliktushelyzeteket, amelyeket a vasúti prioritás megvalósításával járó strukturális átalakítások kiváltanak.
A MÁV-VOLÁN Nemzeti Közlekedési Vállalat, mint a holdingot irányító társaság a tervek szerint csak a tagvállalatok irányítását végezné, alaptevékenységet nem folytatna, vagyis az alá tartozó, jogilag továbbra is különálló közlekedési vállalatok irányításáért külön divíziók felelnének. A vasúti pályahálózat működtetésére szintén külön társaságot hoznának létre.
A reform indoklásaként a minisztériumi előterjesztésben szerepel:
„Az infrastruktúra állapota miatt a személyszállító szolgáltatások sokszor kiszámíthatatlanok, a vonatok 87 százaléka közlekedik menetrendszerűen.”
„Az elmúlt évtized jelentős beruházásai ellenére – elsődlegesen a fővárosi vasúti infrastruktúra állapotában – olyan nagy a lemaradás, hogy a célok csak folyamatos és jelentős forrásbiztosítással érhetőek el.”
„A MÁV-START Zrt. távolsági és regionális közlekedés személykocsiállományának nagy része 40 év feletti. Beavatkozás nélkül 2030-ra a vasúti járműállomány 90 százaléka 40-50 évesnél idősebb lesz, ezek a kocsik nem lesznek üzembiztosan fenntarthatók. A jelenlegi személykocsik nem jelentenek vonzó alternatívát az egyéni közlekedéssel szemben.”
Amint részleteket is megtudunk a tervezettel kapcsolatban, beszámolunk róla.
