A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Júliustól korlátozásokkal, de újraindul a nemzetközi forgalom

,

Július elsejétől számos környező országgal újraindul a nemzetközi vasúti közlekedés, Ausztria és Németország felé pedig növekszik a jelenleg közlekedő járatok száma. Zajlanak az egyeztetések a külföldi vasútvállalatokkal és a technológiai előkészületek is folyamatban vannak - jelentette be a MÁV-START Zrt. A járványhelyzet idején 90 százalékkal csökkent a társaság nemzetközi utasforgalma.

Jelenleg a nemzetközi vonatok csökkentett járatszámmal Magyarországról csak Ausztriába, valamint Ausztrián keresztül Németországba közlekednek, de július 1-jétől már több környező ország felé és felől újraindul a nemzetközi vasúti személyszállítás.

Ausztria és Németország felé a nemzetközi távolsági személyszállítás a kihirdetett veszélyhelyzet óta sem állt le, napi 5 pár vonat közlekedik Bécsbe illetve tovább Münchenbe. Július elejétől tovább bővül a kínálat: ismét 2 óránként járnak a vonatok Németországba és a Budapest–Bécs útvonalra is újabb járatok állnak be. Július 2-től már minden railjet xpress vonat közlekedik. Július 1-jétől újraindulnak a rjx41, rjx61, rjx65, rjx67, rjx68, rjx165-ös számú railjetek, az EC145-ös és EC148-as Lehár EuroCity. Július 2-től már az EC141-es Semmelweis EuroCity, valamint a rjx60, rjx62, rjx162-es vonatok is közlekednek. Július 1-jétől a 66-os számú vonat újra railjet xpress vonatként közlekedik Stuttgartba, Bécsben a továbbiakban már nem kell átszállni.

A 147-es számú Hortobágy EC Bécsből Budapestre július 1-jétől nem közlekedik, helyette a többi Bécs– Budapest közötti vonatot lehet igénybe venni. Ellenkező irányban a 140-es számú EuroCity továbbra is csak Budapest–Bécs között közlekedik, Ukrajna felé egyelőre nem lehet utazni. A Budapest–Bécs viszonylatban július 1-jétől újraindul a 144-es számú Transilvania EC. A Kolozsvár–Budapest szakaszon azonban egyelőre még nem közlekedik nemzetközi vonatként. A 346-os számú Dacia gyorsvonat Bukarestből először június 30-án indul, a magyar szakaszon pedig először július 1-jén közlekedik Bécs felé. Július 1-jétől Bécsből bukaresti kocsikat is továbbít.

A zürichi és müncheni éjszakai vonatok közül továbbra is közlekedik a Kálmán Imre EuroNight Münchenbe; július 2-től pedig a Wiener Walzer EuroNight vonat is elindulhat Zürich és Budapest között, egyelőre csak ülőhelyes kocsikkal. Ismét elérhető közvetlenül Stájerország: a Rába IC Budapest és Graz között június 30-án, ellenkező irányban július 1-jétől közlekedik a teljes útvonalon.

A magyar és horvát főváros között napi két pár vonattal kezdhető újra a forgalom: Zágrábba az Agram és Gradec InterCity-k július elejétől közlekednek. Ismét megindul a regionális forgalom Pécs és Pélmonostor (Eszék) térségében. 

Szlovákia Csehország és tovább Németország felé a Nagymaros és Szob közötti viharkárok miatt egyelőre nem indul újra a vonatforgalom, ezért a Metropolitan, a Hungária, a Báthory és a Metropol nemzetközi járatok továbbra sem közlekednek. A következő hónap első napjától Kassa és a magyar főváros között újra teljes útvonalán haladhat a Rákóczi és a Hernád InterCity a hidasnémeti határon keresztül.

Szlovénia felé forgalomba áll a Citadella IC, amely Ljubljanán át Koperig megy.

Romániába július elejétől ismét közlekedik Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredán át Brassóba a Corona IC; háló- fekvőhelyes- és ülőkocsikkal, de étkezőkocsi nélkül. Újraindulnak a vonatok a Békéscsaba–Arad útirányon keresztül is, így Bukarest, Brassó, Nagyszeben, Temesvár is elérhetővé válik.

Újraindul Szabadkára és Újvidékre a vonatközlekedés. Egy pár személyvonat közlekedik Szabadka és Kelebia között július 1-jétől. A szerb vasút pályahálózatán végzett pályaépítése miatt azonban nem közlekednek a nemzetközi vonatok Belgrád felé.

2020 május-június

Mozdonyvezetők Lapja

2020 május-június

  • Interjú a MOSZ elnökével
  • Járványügyi menetrendek - MOSZ javaslatok
  • Érdekegyeztető Tanács ülésen történt
  • 1956-ban születettek figyelem
  • Területi Hírek
  • 12 Füstös Ember
  • A kék csoda
  • Szolgálati Anekdoták

Megtekintés Korábbi számok