Startos vizsgaösztönző - élt két évet?
A Mozdonyvezetők Szakszervezete júniusban, majd a MÁV Zrt.-nél meghosszabbított hasonló tartalmú megállapodás megerősítését követően november elején, ismételten kezdeményezte a MÁV-START-nál a vizsgaösztönző rendszer időbeli hatályának meghosszabbítását. Most megkaptuk a Munkáltató válaszlevelét, elutasítja javaslatunkat és az eddig alkalmazott ösztönző elem alkalmazása helyett más módszert tart szükségesnek a vizsgák sikerességének biztosítására.
A MOSZ még 2017-ben javasolta egy ösztönző rendszer kialakítását, amelyet akkor a Munkáltató pozitívan fogadott. A Felek egyetértettek abban, hogy a vontatási utazó munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók magas fokú, naprakész szakmai tudást igénylő napi munkatevékenységet végeznek, melyhez elengedhetetlen a vasútszakmai ismereteik folyamatos szintentartása és fejlesztése. Az elsajátított tudásanyagból időszakonként, a jogszabály előírásainak megfelelőn vizsgát kell tenniük, melynek sikeressége mind a munkavállalóknak, mind a munkáltatónak – a szolgálatba vezényelhetőség folyamatos biztosítása céljából – elemi érdeke.
A MÁV-START olyannyira hitt a program létrejöttének sikerességében, hogy nemcsak a vontatási utazókra, hanem valamennyi időszakos vizsgához kötött munkakörre, az érdekképviseletekkel történő megállapodás alapján 2018-ban bevezette és alkalmazta a viszgaösztönző rendszert. A Startnál létrejött megállapodás hatására a MÁV Zrt.-nél is aláírásra és bevezetésre került.
A vizsgaösztönző rendszer tapasztalatairól a MÁV-START ez év júniusi érdekegyeztető ülésén kijelentette, hogy nőtt a sikeres vizsgák aránya, csökkent a javítóvizsgák száma, kedvező hatást gyakorolt a munkaidőbeosztások stabilitására. A MOSZ kezdeményezte a program időbeli hatályának meghosszabbítását, amelytől a Munkáltató sem zárkózott el, kijelentve, hogy a MÁV Zrt.-nél működő rendszerre is figyelemmel kell lenni. Nos, a MÁV Zrt.-nél további 3 évvel meghosszabbításra került a vizsgaösztönző, míg a MÁV-START Zrt. most úgy tűnik, más utat keres.
Mint a Mozdonyvezetők Szakszervezetének küldött levélből kiderül, a Start nem hosszabbítja meg a vizsgaösztönző rendszer hatályát, azt az eddigi formában nem kívánja alkalmazni. Helyette negatív ösztönzésben bízik, azt tartja megfelelő módszernek a vizsgák sikerességnek biztosítására és ehhez Kollektív Szerződés módosítási javaslattal kíván élni. Az ösztönző rendszerek részei a vállalati kultúrának, sok mindenről árulkodik, ha egy társaság dolgozói motiválását a büntetésében látja.
