A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Duplájára nő a munkába járás kedvezményes költségtérítése

,

Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, azaz 30 forintra fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. 

A kormány döntéséből az is következik, hogy a minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként. Mindez összességében több százezer dolgozó munkába járását könnyítheti meg.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete a MÁV-VOLÁN csoport érdekegyeztető tanács legutóbbi ülésén sürgette a munkába járás költségtérítés mértékének emelésére vonatkozó tárgyalások megkezdését, amelyre a MÁV Elnök-Vezérigazgató ígéretet is tett, a bértárgyalások befejezését követő időszakot megjelölve.

2023 3. szám

Mozdonyvezetők Lapja

2023 3. szám

  • Győzött az Igazság
  • Mindegy, hogy hívjuk, ez bizony vonalbezárás
  • Területi hírek
  • Fékezetlenül
  • Fél életem
  • Egy szerencsétlen vasútvonal kálváriája

Megtekintés Korábbi számok