Az RCH bemutatta Magyarországon az európai vasúti árufuvarozást forradalmasító technológiát
Hat európai országot felölelő tesztkörút keretében digitális automata központi ütközővel (DAC) felszerelt vonat érkezett Magyarországra. A DAC-ot, a vasúti ágazat jövőbe mutató technológiáját a hatóságok, a magyar vasútvállalatok vezető képviselői és a szakemberek számára szakmai rendezvényen mutatta be a Rail Cargo Hungaria Budapesten. A technológia véglegesítésének folyamatában a hazai tesztek eredményét is figyelembe veszik majd.

Jelenleg a teherkocsikat manuálisan kapcsolják össze egymással, a megfelelő illeszkedést vonatba sorozásukat követően a helyszínen, a kocsik mellett elhaladva ellenőrzik, valamint elvégzik a fékek vizsgálatát, amely időigényes és költséges, a munkavállalók számára fizikailag is megterhelő, ráadásul rendkívül veszélyes folyamat.
Az Európai Unió DAC átállási programja szerint 2028-tól az új technológiával felszerelt kocsikat a digitális automata központi ütközőkkel kapcsolják majd össze, amelyek levegő-, áram- és adatkapcsolatot is biztosítanak. Mindez akár 450 ezer teherkocsit és 17 ezer mozdonyt érinthet az Európai Unióban. A DAC bevezetése erősíti az európai vasúti árufuvarozás versenyképességét azáltal, hogy lehetővé teszi az automatizálást a vonat közlekedése során, csökkenti a technológiai és tartózkodási időket, növeli a küldemények eljutási sebességét, kapacitásokat szabadít fel, támogatja további fuvarozási mennyiségek vasútra történő átterelését, valamint csökkenti a balesetek kockázatát.
Kovács Imre, a Rail Cargo Group Igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke rámutatott, hogy a technológia bevezetése a tehervagonok összekapcsolásának és szétválasztásának folyamatában kompenzálhatja a kocsirendezői és tolatási műveletekkel kapcsolatban tapasztalható munkaerőhiányt, és egyúttal költséget takarít meg. Kiemelte, hogy az innováció egyedülálló lehetőség az európai vasúti árufuvarozás forradalmasítására, kulcsfontosságú szerepet tölt majd be a vasúttársaságok üzemeltetésének átalakításában. A DAC többletkapacitást biztosít a forgalmak vasútra történő áttereléséhez, ezáltal erősíti a klímavédelmi törekvéseket.