MÁV CSÉT ülés részeredményekkel
A közlekedésért felelős miniszter Lázár János részvételével zajlott a MÁV-csoport érdekegyeztető tanács ülése. Vállalati átszervezések, szervezeti változások, a munkavállalók juttatásai voltak napirenden.
Elsőként Hegyi Zsolt MÁV vezérigazgató megköszönte a pünkösdi hétvégén szolgálatot teljesítők helytállását, majd tájékoztatást adott a MÁV és a GYSEV közötti vonalátadásról, ehhez csatlakozva Lázár János elmondta, hogy valamennyi érintett munkavállalóra szükség van, ennek megerősítésére a szakszervezetek által kezdeményezett foglalkoztatási garanciát tartalmazó megállapodástól sem zárkózik el. Azt a szakszervezeti igényt, amely szerint senki sem járhat rosszabbul GYSEV dolgozóként, mint amikor mávos volt, garantálja a miniszter.
A MÁV-csoporton belüli átszervezésekkel kapcsolatban elhangzott, hogy felülvizsgálat tárgya a HÉV szakmai tevékenységének, a pályaműködtetésnek és a személyszállításnak a szétválasztása, de erre biztosan nem kerül sor ebben az évben.
A MÁV-csoport átalakítása, az SZMSZ július 1-től történő módosítása a következő célokat kell, hogy megvalósítsa: a produktív és inproduktív tevékenységek végzők arányának kedvező változása, a vezetői létszám összességében 12%-kal történő csökkentése, kisebb szervezeti egységek összevonása.
Ennek a kívánalomnak megfelelve és az egységes területi elvet megvalósítva a pályaműködtetés és a személyszállítás területén társasági szinten az igazgatóságok csökkentése is a tervek között van. Így októbertől négy igazgatóság működne, ennek előkészítése, hatásvizsgálata elkezdődött a MÁV Személyszállítási Zrt.-nél is.
A munkavállalók foglalkoztatásával való egyes intézkedésekről Dányi Gábor MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettes adott tájékoztatást:
- A MOSZ-VSZ-VDSZSZ Szolidaritás javaslatát a juttatások növelésére a következők szerint kívánja megvalósítani a vállalatcsoport a miniszter támogatását követően: június 18-tól egyszeri nettó 50.000 Ft SZÉP Kártya kifizetés, majd decemberben hóközi kifizetéssel további nettó 50.000 Ft SZÉP Kártya juttatás, a bérmegállapodásban rögzített kifizetéseken felül. Ha év végén bérmegtakarítás keletkezik, akkor további egyeztetések szükségesek annak felhasználására. A javaslatot megfogalmazó érdekképviseletek továbbra is szükségesnek tartják az egyszeri év végi kifizetés növelését, a lojalitás elismerésére. Lázár János nyitottnak mutatkozott ennek támogatására. Erről ősszel leülünk tárgyalni.
- A MOSZ-VSZ-VDSZSZ Szolidaritás másik kezdeményezését, ami a munkakörülmények javítására irányul, a munkáltató szintén támogatja. Ezért olyan pályázatok benyújtását várják a szervezeti egységektől, amelyek szociális helyiségek, tartózkodók, egyéb közösségi terek komfortjának növelését szolgálják és érdemben javítják a munkavállalók közérzetét. A szakszervezetek részletes javaslatait a kívánt munkák elvégzésére megvizsgálják, azon helyiségek felújítása kerül majd előtérbe, amit a legnagyobb létszámban vesznek igénybe a dolgozók. A június 15-ig beadandó pályázatokat egy hónapon belül elbírálják.
- A ruházati ellátás megváltására, a ki nem adott ruhadarabok után az egyes pontértéket 150 Ft értéken kompenzálja a munkáltató a fizikai munkakörben foglalkoztatottak esetén, ennek kifizetése júliusban várható. Ez megfelel a MOSZ kezdeményezésének is.
- A 35 év alatti munkavállalók lakhatási támogatása is napirendre került. A MÁV-csoportban 7500 fő 35 év alatti munkavállaló van, maradéktalan, alanyi jogú támogatásra anyagi lehetősége nincs a vállalatcsoportnak, így pályázatot dolgoz ki a leginkább rászorulók támogatására. Egyrészt a teljes létszám 5%-a számára elérhető és 1 évre szóló havi 150.000 Ft, valamint az albérletben lakó vagy lakáshitellel rendelkezők évi egyszeri 150.000 Ft juttatása várható a pályázatot elbírálása után.